Emlékmű a „madarak atyjának”

Emlékmű a „madarak atyjának”

2015. április 19. 12:30

Magyarország utolsó polihisztorának, Herman Ottónak avattak emlékművet Kiskunfélegyházán a városi könyvtár melletti madárbarát parkban április 18-án. Az ünnepségen Csányi József polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Meizl Ferenc, a Madárbarát Klub elnöke ismertette a tudós munkásságát. A kossuthvárosi óvoda nagycsoportosainak tavaszköszöntő műsora után Talapka István Plébános áldotta meg az emlékművet.

Részletek
Hittanverseny a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyében

Hittanverseny a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyében

2015. április 18. 12:21

Mintegy száz hittanos tanuló mérte össze tudását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye hittanversenyének egyházmegyei döntőjében. A megmérettetésre Szent Leó pápa emléknapján és egyben a költészet napján is, április 11-én a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda munkatársainak közreműködésével került sor.

Részletek
Sokan ragadtak ütőt

Sokan ragadtak ütőt

2015. április 18. 15:15

Az egyéni versenyeket rendezték meg április 18-án a városi asztalitenisz bajnokság első napján. Az eseményt a Vállalkozók Ipatestülete és a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola közösen szervezte meg. A FASI edzőtermében előbb a nők, majd a férfiak léptek asztalhoz. Április 19-én vasárnap a páros számokat rendezik meg az Ipartestület Székházában.

Részletek
Kecskeméti veteránok nyerték a tornát

Kecskeméti veteránok nyerték a tornát

2015. április 20. 16:45

Kiélezett, nagy csatákat hozott április 18-án a veterán labdarúgó bajnokság 2. tavaszi fordulója Kiskunfélegyházán. A helyiek mellett Békéscsaba, Kecskemét és Szeged öregfiúi húztak stoplist. A körmérkőzések során a 7 ponttal záró kecskeméti veteránok teljesítettek a legjobban. Mögöttük Békéscsaba, Félegyháza és Szeged csapata zárt.

Részletek
Háztartási kerttel lesz gazdagabb a „Csillag Szolgáltatópont”

Háztartási kerttel lesz gazdagabb a „Csillag Szolgáltatópont”

2015. április 18. 10:00

– A „Komplex telep-program” keretében „Kerti munkás + ökológiai termesztési ismeretek + háztartási ismeretek” elnevezésű képzés indult 2015. március 13-án, amelynek keretében két közösségi kert kialakítására is sor kerül a „Csillag Szolgáltatópont” és a Hajléktalanszálló területén – mondta el Farkas Mihály projektmenedzser.

Részletek
Idén is lesz „Utcák és Terek bajnokság”

Idén is lesz „Utcák és Terek bajnokság”

2015. április 17. 15:20

Harmadik alkalommal rendezik meg május 30-án Kiskunfélegyházán az Utcák és Terek kispályás labdarúgó bajnokságot a Honvéd sporttelepen lévő Bulls pályán. A tornára 5+1 fős csapatok jelentkezését várják, akik megküzdhetnek a vándor kupáért. Jelentkezési határidő: május 25. A nevezés díjtalan: [email protected]

Részletek
Speedmarathon eredménye: nem történt halálos baleset

Speedmarathon eredménye: nem történt halálos baleset

2015. április 17. 14:10

Befejeződött a TISPOL által szervezett, 20 európai ország részvételével rendezett Speedmarathon sebességellenőrzés. A mintegy 1200 helyszínen a sebességellenőrző berendezések előtt elhaladó 346 285 gépjármű mintegy másfél százaléka (4928) túllépte a megengedett sebességet. A rendőrség más közlekedési akciók szervezése során is figyelembe veszi az állampolgárok észrevételeit, javaslatait.

Részletek
Tavaszköszöntő Gátéron

Tavaszköszöntő Gátéron

2015. április 17. 14:30

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a településen a Tavaszköszöntőt április 18-án, szombaton 16 órától. A jó hangulatú, zenés, táncos programnak a Faluház szabadtéri színpada ad otthont.

Részletek