
Hamis kártyával fizettek
Nagylakon fogták el azt a két brit állampolgárt, akik az ország több pontján fizettek hamis bankkártyával.
RészletekNagylakon fogták el azt a két brit állampolgárt, akik az ország több pontján fizettek hamis bankkártyával.
RészletekDecemberi megnyitása óta nagy népszerűségnek örvend a félegyházi jégpálya. A helyi iskolák és óvodák csoportjai rendszeresen élnek az ingyenes korizási lehetőséggel, délután és az esti órákban, valamint hétvégén pedig a környékbeli településekről is ide vonzza a téli sport szerelmeseit a műjég és a kedvező árak.
RészletekNyolc csapat részvételével rendeztek Dunakanyar Kupát Budakalászon, ahol a Kiskunfélegyházi HTK U8- U9-es korosztályú együttese is részt vett. A félegyháziak szoros találkozókat vívtak, de ezúttal mindhárom alkalommal vesztesen hagyták el a pályát. A csoportjukból továbbjutó két együttes az első és a harmadik helyet szerezte meg.
RészletekKegyeleti megemlékezést tartottak hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén. A település fölé magasodó Borsó-hegyen kilenc évvel ezelőtt ezen a napon zuhant le a szlovák légierő An-24-es csapatszállító repülőgépe, amely a koszovói békemisszióból szállította haza a szlovák békefenntartókat. A gépen utazó 43 katona közül csak Martin Farkas (az 5. képen) élte túl a balesetet.
RészletekA hobbi kertek tulajdonosai és az ott élők is örömmel fogadták, hogy megkezdődött a vízvezeték rendszer építése Selymesben. Az itt élők ezután a főzéshez és mosáshoz is tiszta, egészséges vizet használhatnak az év végétől. A munkálatok menetrendjéről, a lakók teendőiről Ván Jenő önkormányzati képviselő, a beruházás irányítói és a kivitelező lakossági fórumon adott tájékoztatást. Az összejövetelen arra is ígéretet tettek, hogy az érintett lakosságot a továbbiakban is folyamatosan értesítik a munkálatok alakulásáról, többek között arról, hogy melyik dűlőben, mikor kezdődik, várhatóan mikor fejeződik be a fővezeték kiépítése.
RészletekXIX. alkalommal rendezték meg a Móra Ferenc Gimnázium képzőművészkör kiállítását. A biennálé idén a „Bűvös kockák” címet viselte. A művelődési központ aulájában megnyílt tárlat alkotóit és közönségét Rosta Ferenc művésztanár, a kör alapítója köszöntötte. Kifejtette, hogy a 30 esztendeje kezdődött művészeti munka igazolja az ókori mondást, miszerint: „ars longa, vita brevis”, azaz, „az élet rövid, a művészet örök”.
RészletekJanuár végén ingyenes bírósági ügyfélértesítő rendszer indul, amellyel sok időt és energiát takaríthatnak meg a jogkeresők és a bírósági dolgozók egyaránt - mondta Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági főosztályának helyettes vezetője az MTI-nek.
RészletekMásodik alkalommal rendezték meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a nemzeti borünnepet. A szakma jeles képviselőivel együtt vett részt a programon Farkas Sándor országgyűlési képviselő, valamint tizenhárom borlovagrend is képviseltette magát a határon innen és túlról, hogy szakmai konferencia keretében vitassák meg a jövőre vonatkozó terveket.
RészletekA lakáshitel törlesztésében már a munkáltatók is segíthetik dolgozóikat. Az új cafeteria juttatás meglehetősen bonyolult, ezért érdemes tanácsadó cég vagy pénzintézet segítségét kérni. Így a munkáltató adminisztrációs terhe nagymértékben lecsökkenthető. A munkáltató adó- és járulékmentesen akár 5 millió forint értékben nyújthat lakáscélú hiteltámogatást munkavállalóinak.
RészletekTavaly 6,4 százalékkal, 2 milliárd 956 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon, ezen belül a gázolaj iránti kereslet 8,9 százalékkal, a benziné pedig 2,9 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest. A Magyar Ásványolaj Szövetség közzétett adatai szerint benzinből 1,222 milliárd liter fogyott, gázolajból pedig 1,733 milliárd liter 2014-ben.
Részletek