Közösségépítő disznótor

Közösségépítő disznótor

2015. február 2. 12:16

A petőfiszállásiak példaértékű összefogásának és vendégszeretetének hírét viszik azok, akik részt vettek a hagyományőrző falusi disznóvágáson, amit negyedik alkalommal rendeztek meg a hétvégén.

Részletek
Büntetőkkel maradt alul a Félegyházi Térségi Sportiskola U17-es csapata

Büntetőkkel maradt alul a Félegyházi Térségi Sportiskola U17-es csapata

2015. február 1. 20:30

Hat csapat részvételével rendeztek teremtornát az U17-es korosztály részére február elsején a félegyházi sportcsarnokban. Az együttesek két hármas csoportba osztva körmérkőzéseket játszottak egymással. A Félegyházi Térségi Sportiskola a KLC B és C ellen négy pontot szerzett, majd a döntőbe is bekerült, ahol a büntetőrúgásokat követően második lett.

Részletek
Nemzetközi tornán szerepeltek a Jövő Bajnokai DSE serdülői

Nemzetközi tornán szerepeltek a Jövő Bajnokai DSE serdülői

2015. február 1. 20:00

A regionális bajnokság nyitányára készülve nemzetközi tornán vett részt február elsején Hódmezővásárhelyen a Jövő Bajnokai DSE serdülő együttese. A félegyháziak a helyi csapat mellett egy szerb gárdával küzdöttek meg. A szerbek ellen ugyan alulmaradtak, de a házigazdákat magabiztosan legyőzték. A Jövő Bajnokai U12-es "Józsefes" és "Constis" együttese eközben január 31-én Kecskeméten szerepelt, ahol a Józsefesek egy mérkőzést hoztak le sikerrel, míg a Constisok mindkét találkozójukat megnyerték.

Részletek
Életbe lépett a forintosításról és a fair bankokról szóló törvény

Életbe lépett a forintosításról és a fair bankokról szóló törvény

2015. február 1. 19:15

Február 1-től hatályos a devizahitelek forintosítása, az átváltási árfolyamot a jogszabály a svájci frank esetében 256,47, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forinton határozta meg. Szintén vasárnap lépett hatályba a fair bankokról szóló törvény, amely szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket.

Részletek
Ismét megalakítják az önkéntes tűzoltóságot Kunszálláson

Ismét megalakítják az önkéntes tűzoltóságot Kunszálláson

2015. február 2. 09:25

Felújították a régi tűzoltó szertárt Kunszálláson. Nemrégiben pedig vele szemben, a faluház előtti téren megkezdték a munkát, hogy megépüljön az épület tükörmása. Az új beruházásnak köszönhetően megoldódik a faluház raktározási gondja, és egy szociális blokkal felszerelt irodát is kialakítanak.

Részletek
A Spílerek értek oda az első helyre

A Spílerek értek oda az első helyre

2015. február 8. 22:00

A Constantinum Sportcentrumában folytatódott a téli teremlabdarúgó bajnokság január 31-én. Az idei második torna ezúttal a Spílerek számára hozta meg a sikert. Őket a Mindegy, a Sugárcső és a Bokafogó elnevezésű csapatok követték. A torna gólkirálya Vízteleki Szilárd lett. A legjobb játékosnak Kürtösi Zoltánt, a legjobb kapusnak Magyar Imrét választották.

Részletek
Az ország élvonalában a dózsások

Az ország élvonalában a dózsások

2015. február 1. 18:30

A Dózsa György Általános Iskola diákjai komoly ösztönzést és segítséget kapnak ahhoz, hogy részt vegyenek az országos tanulmányi versenyeken. A tanulókban adott a fogadókészség, amit mi sem jelez jobban, hogy az elmúlt évben többször is bebizonyították, hogy az ország legfelkészültebb diákjaik közé tartoznak. A dózsások jeleskedtek a matematika-, történelem- és idegen nyelvi versenyeken egyaránt.

Részletek