A rendőrségen kötöttek ki a helytörténeti vetélkedő diákjai

A rendőrségen kötöttek ki a helytörténeti vetélkedő diákjai

2015. május 15. 11:55

A városbejáró programmal ért véget a félegyházi diákok 11. helytörténeti vetélkedője május 11-e és 13-a között. A több mint 100 csapatnak ezúttal a múzeumot, a művelődési központot, a városházát, a könyvtárt, a Szent János teret és a rendőrség épületét kellett felkeresniük és megismerniük. Az egyik legnagyobb élmény a fiatalok számára a rendőrség volt, ahol a bűnmegelőzéssel, nyomozással kapcsolatos feladatokat kaptak. Lábnyomokat, ujjlenyomatokat kellett rögzíteniük. Azt is megtudhatták, hogy a kapitányság épülete 1929-ben adóhivatalnak épült. A vetélkedő eredményhirdetésére május 19-én 14 órától a Kiskun Múzeumban kerül sor.

Részletek
„Londonban, hej, van számos utca…”

„Londonban, hej, van számos utca…”

2015. május 15. 10:55

A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézményének 20 diákja 3 angoltanáruk kíséretével egy hetes londoni kiránduláson vett részt május 2. és május 9. között. Útközben Belgium fővárosában, Brüsszelben megtekintették a Grande Place-t, a Pisilő kisfiú szobrát és megkóstolták a belga gofrit.

Részletek
90 éves lett Marika néni

90 éves lett Marika néni

2015. május 15. 10:00

A 90 esztendős Sárkány Józsefné Eszik Máriát köszöntötte születésnapja alkalmából Balla László alpolgármester május 14-én. A szépkorú ünnepelt hálából boldogan mesélt a megélt kilenc évtized szépségeiről és nehézségeiről.

Részletek
Benépesül a bugaci lovas pálya

Benépesül a bugaci lovas pálya

2015. május 15. 16:15

A IX. Abonyi Imre Hajtófesztivált rendezik meg május 16-án szombaton Bugacon. Az eseménynek a bugaci lovas pálya ad otthont, ahol délelőtt és ebéd után amatőr fogathajtó versenyt tekinthetnek meg az érdeklődők. Emellett kézműves programok, póni kocsikázás, gyermeklovasok ügyességi bemutatója és látványos négyes fogat kombinációs verseny várja a nagyérdeműt.

Részletek
Szólt az ének, szárnyalt a szeretet

Szólt az ének, szárnyalt a szeretet

2015. május 15. 09:00

Az alsósok után május 14-én a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozatos tanulói köszöntötték hangversennyel, ünnepi műsorral az édesanyákat. Táncokkal, népi játékokkal, kórusművekkel és csengettyűjátékkal kedveskedtek a gyerekek az anyukáknak, nagymamáknak és dédiknek. A serdülőkorúak szemmel láthatóan lámpalázasabbak voltak, mint fiatalabb iskolatársaik a 13-ai hangversenyen, de szeretetteljes kisugárzásuk megtöltötte a művelődési ház színháztermét.

Részletek
Titkárnőt váltott a polgármester

Titkárnőt váltott a polgármester

2015. május 14. 20:45

A titkárnői megbízás rövid időre szólt a kedves diáklánynak, hiszen a polgármesteri széket több mórás diák is bitorolhatta néhány percre május 14-én. Történt ugyanis, hogy dr. Ónodi Izabella képviselő elsőként a gimnázium tanulóit hívta meg egy városházi látogatásra. A délután során a diákok megismerkedtek az épület történetével, betekintést nyerhettek a polgármester és az alpolgármesterek, valamint a jegyző, illetve hivatalaik munkájába. Végigjárták az osztályokat, a járási hivatal irodáit is, sőt a levéltárban féltett kincseket, könyvritkaságokat is bemutattak nekik. A látogatás végén a vendégek a képviselő-testület ülésén kísérték figyelemmel a helyi döntéshozók munkáját.

Részletek
Pünkösdölő a Ópusztaszeren

Pünkösdölő a Ópusztaszeren

2015. május 14. 18:35

Május 24-én és 25-én a kétnapos program alkalmával a már-már elfeledett hagyományokat, a Dél-Alföldhöz kapcsolódó szép népszokásokat elevenítik fel a skanzenben. Az ünnep leglátványosabb momentuma az Ányási kápolna felavatása lesz, május 24-én. Az V. Magyar Világtalálkozó programjaihoz csatlakozva május 25-én, „Gyere haza, várunk!” mottóval Európai Ifjúsági Találkozót szerveznek.

Részletek