Átkelők a túlvilágra
Szeptember elején nyílt meg a Cifrapalotában az Átkelők a túlvilágra - Két gepida temető a Közép-Tisza mentén című régészeti kiállítás.
RészletekSzeptember elején nyílt meg a Cifrapalotában az Átkelők a túlvilágra - Két gepida temető a Közép-Tisza mentén című régészeti kiállítás.
RészletekMegemlékezést tartottak csütörtök kora este a kecskeméti Köztemetőben, az 1971. szeptember 16-án lezuhant MALÉV-utasszállító kecskeméti áldozatainak emlékművénél. A tragédiában két félegyházi lakos is életét vesztette.
RészletekVasútbiztonsági napot tartott a MÁV Zrt. a rendőrség bevonásával Kiskunfélegyházán. A szeptember 17-i rendezvény a biztonságos közlekedésre, illetve a vasúti sínen való szabályos átkelésre hívta fel az utazók figyelmét. A eseményen résztvevők totófeladatokat oldhattak meg, szóróanyagokat kaptak, kérdezhettek a szakemberektől.
Részletek„A Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság azzal a céllal jött létre 2013-ban, hogy a helyi értékeket összegyűjtse. A sportteljesítmények kategóriában a félegyházi születésű olimpikonok is helyet kaptak az értéktárban” – mindezt Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója mondta el a két évvel ezelőtti avatón. Idén augusztusban már a Legendás edzők, legendás testnevelők címet viselő képtárat is felavatták.
RészletekA tartós meleg, napsütés miatt idén hamarabb ért be a szőlő és a szilva is. A félegyházi piacon 350 – 400 forintos kilónkénti áron kaphatunk szőlőt.
RészletekSzeptember 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap rendezik meg Tiszaalpáron a XIX. Bársony Mihály Tekerőlatos Találkozó, XI. Országos Kosárfonó Találkozó és a Tündérrózsa Óvoda Mihály-napi Vására rendezvényt, gazdag programokkal.
RészletekAz 1956-os forradalom vértanújának, dr. Szobonya Zoltán halálának 63. évfordulója alkalmából megemlékezéseket és koszorúzást tartanak Kecskeméten szeptember 24-én, pénteken 11.30-kor a Neumann János Egyetem könyvtárában (Kecskemét, Izsáki út 10.)
RészletekÚj programhelyszínnel gazdagodott idén a Kiskunfélegyházi Libafesztivál. A szervezők hagyományteremtő szándékkal hozták létre a Móra Udvar nevű családi és gyermekprogram helyszínt.
RészletekA Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete a járványhelyzet miatt későbbi időpontban, szeptember 13-án, a Szakmaközi Művelődési Ház klubtermében tartotta meg közgyűlését. Az összejövetelen minden megjelent tag tíz személyt képviselt a nyugdíjas klubjából. Az összejövetelen elhangzottak a 2020. évi beszámolók az egyesület tevékenységéről, valamint a 2021. évi munkaprogram és rendezvényterv, illetve elfogadták a 2021. évi költségvetési tervet is.
RészletekDr. Luchmann Zsuzsanna tartott előadást Megtalált világok, avagy a népszerűség jelentései címmel Rejtő Jenő életéről és munkásságáról születésének 115. évfordulója alkalmából a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A rendezvényen közreműködött Kerpits Miklós előadóművész.
Részletek