![A Sarlós Boldogasszony Főplébánia hírei A Sarlós Boldogasszony Főplébánia hírei](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/150326.jpg)
A nagy magyar Alföldnek festője volt Tornyai János, a szónak körülbelül olyan értelme szerint, mint ahogy Móricz Zsigmond az alföldi élet ábrázolója. Mind a kettő belőle hajtott ki, rajta nevelkedett és nevelte meg észlelőszerveit. A lét, amelyet művészetükkel fölidéznek, a határtalan, a szomorú, a tragikus Alföldnek élete; embereik, állataik, tájaik egyben a maguk életének is szereplői vagy keretbe foglalói. Petőfi még valami romantikus szeretettel gyönyörködött az Alföldben. Megszépítette, csaknem ünnepi ruhába öltöztetve azt is, ami hétköznapi benne. Tornyai ugyanúgy, mint Móricz, meg nem alkudó valóságszeretettel ábrázolta az Alföld életét, s benne különös együttérzéssel éppen azt, ami sorsüldözte, ami tragikummal terhelt.
RészletekDr. Szabó Kálmán a 20. századi Kecskemét tudományos és kulturális életének egyik legismertebb alakja volt; régész, etnográfus, a Városi Múzeum vezetője. Kiskunfélegyházán született 1886. szeptember 11-én, és itt végezte az elemi és a középiskolát is. Az érettségi után a budapesti egyetem bölcsészkarán folytatta tanulmányait, majd átiratkozott a jogi karra, végül a kolozsvári egyetemen fejezte be tanulmányait. Kiskunfélegyházán kezdett dolgozni, majd néhány hónap után Kecskemétre került.
Részletek1841. szeptember 8-án, Tápiógyörgyén született Miletz János történész, tanár, régész, a kiskunfélegyházi gimnázium tanára. Neki köszönhető, hogy gyűjtő és ösztönző munkája révén létrejött a régiség gyűjteményalapja, ugyanis értékes pénz- és éremgyűjteményét a Kiskun Múzeumnak adományozta.
RészletekA kétszeres Munkácsy-díjas alkotó 1926. szeptember 1-jén született Kiskunfélegyházán. Legfőbb tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta 1948 és 1952 között. Szakmai felkészülését 1947-ben, a Derkovits Gyula Népi Kollégium tagjaként kezdte meg. 1961-től a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt, rá 10 évre pedig részt vett a siklósi szobrász-szimpóziumon. 1954-től lépett a közönség elé önálló kiállításaival.
RészletekA Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár programajánlója a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekMég márciusban adtuk hírül, hogy egy minden igényt kielégítő, profi BMX freestyle pálya épül Kiskunfélegyházán, a volt Vasas-pálya területén. Ezt egy 14,5 millió forintos pályázati forrás és a hozzá társított 15,5 millió forint önkormányzati önerő tette lehetővé.
RészletekIzgalmas mérkőzésekre nyílik kilátás a megyei labdarúgó-bajnokságban, a focikedvelők most sem unatkozhatnak, a félegyházi csapatok szombaton lépnek pályára, 17 órától.
RészletekNyolc külterületi útszakasz és a Verseghy utca együttesen mintegy 11 kilométert érintő felújításának tervezési előkészítéséről döntött augusztusi ülésén a félegyházi képviselő-testület. A kész tervek birtokában a Vidékfejlesztési Program külterületi helyi közutak fejlesztésére szánt forrására pályázna a város.
Részletek