Bothmer-tábor először Kiskunfélegyházán

Bothmer-tábor először Kiskunfélegyházán

2024. augusztus 2. 14:00

A Tiszta Forrás Waldorf Intézmény és Kiskunfélegyháza város számos sportlétesítménye július 28. és augusztus 4. között ad otthont a nemzetközi Bothmer-tábornak. Az esemény egy hete alatt a résztvevők nagyon sok új információval, tudással és képességgel gazdagodnak, sőt, a tábor külföldi résztvevőitől sok esetben teljesen új szemléletmódot is elsajátíthatnak a módszereket illetően. A táborról a szervező, Mogyorósi Krisztina mesélt lapunknak.

Részletek
Petőfi halálának évfordulójára emlékeztek

Petőfi halálának évfordulójára emlékeztek

2024. augusztus 1. 10:00

Petőfi Sándor és Bem tábornok barátságát feldolgozó beszélgetéssel emlékeztek meg a költő halálának évfordulójáról július 31-én, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Emlékházban. Az estet Vas László zenei előadása tette még színesebbé. A megjelenteket Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója köszöntötte, majd az esemény a főtéri Petőfi-szobor koszorúzásával ért véget.

Részletek
Emlékplakett a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sport Egyesület munkájáért

Emlékplakett a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sport Egyesület munkájáért

2024. augusztus 2. 18:00

A Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület immár 15 éve vesz részt városunk kulturális, hagyományőrző és sportéletében. Az íjászat népszerűsítésén és a versenyek szervezésén túl fontosnak tartják a nemzeti hagyományok ápolását, a hazaszeretetre nevelést, az edzések jó hangulatát, a kellemes közösségi élet kialakítását és az íjászat által kialakult barátságok, kapcsolatok ápolását. Az évfordulót ünneplő közösség tevékenységét emlékplakettel ismerte el Csányi József polgármester a Kiskun Expo megnyitóján.

Részletek
Újra négylábú munkatársakat keres a NAV

Újra négylábú munkatársakat keres a NAV

2024. augusztus 3. 12:00

Ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségi állapotú kutyusok gazdái szeptember 1-jéig e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra.

Részletek
In memoriam – Benséné Szabó Ágota

In memoriam – Benséné Szabó Ágota

2024. július 31. 16:00

Elhunyt Benséné Szabó Ágota, a Móra Ferenc Gimnázium tanára. A tragikus hír kapcsán emlékezett rá az intézmény közösségi oldalán dr. Kása Zsuzsanna igazgató. Írását változtatás nélkül közöljük, egyben szerkesztőségünk nevében osztozunk a család fájdalmában.

Részletek
Hónapköszöntő

Hónapköszöntő

2024. augusztus 1. 06:00

Légy üdvözölve, augusztus! Stílszerűen mondva: „Ave, Augustus!”, hisz az első római császár nevét őrzöd. Neved jelző is lehet, azt jelenti, „legszerencsésebb”, szóval, nagyon bízunk benned. Nálunk „kisasszony, nyárutó, új kenyér” havaként is ismert vagy, s mindegyik elnevezés illik hozzád.

Részletek
Ezért hullik a platánok kérge

Ezért hullik a platánok kérge

2024. augusztus 1. 14:00

Bizonyára sokaknak feltűnt már a városunk főutcáit járva, hogy a város jellegzetességét alkotó platánfák körül egy-egy komolyabb esőzés vagy szélvihar után rengeteg levált kéregdarab fekszik a földön. Ilyenkor sokan azonnal valamilyen megbetegedésre, károsítóra gyanakszanak, pedig ez a folyamat teljesen normális.

Részletek
 Megszaporodtak a szabadtéri tűzesetek!

Megszaporodtak a szabadtéri tűzesetek!

2024. augusztus 1. 12:00

Jelenleg tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban. Tartsák és tartassák be! A tűz nagyon gyorsan terjed! Bács-Kiskun vármegye erdőtűz szempontjából nagymértékben veszélyeztetett. Az erdők környezetében élő emberek biztonsága, a növény és állatvilág fennmaradása, az erdőkben megtalálható infrastruktúrák megvédése, különösen az erdőtüzektől történő megóvása közös érdek. Kiemelten fontos a tűzesetek megelőzése.

Részletek
Vágányzári információ

Vágányzári információ

2024. augusztus 7. 12:00

A MÁV Zrt. értesíti utasait, hogy pályakarbantartási munkák miatt Cegléd—Kecskemét állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek augusztus 9-étől augusztus 11-éig. Szintén, a jelzett időpontban a Kiskunfélegyháza—Szentes vasútvonalon a 37428 sz. vonat módosított menetrend szerint közlekedik.

Részletek