Továbbra is ellenőrzik az őstermelői igazolványokat

Továbbra is ellenőrzik az őstermelői igazolványokat

2017. július 19. 07:30

Január elsejétől ellenőrzi az őstermelői igazolvány jogszerű használatát a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal az illetékességi területén lévő piacokon, vásárokon és egyéb elárusító helyeken. Az érvényes igazolványt a mezőgazdasági őstermelő köteles sértetlenül megőrizni, jogszabályban meghatározott esetekben és módon, felhívásra - az értékesítés helyszínén is - bemutatni. Tilos az igazolványt másra átruházni, letétbe helyezni vagy biztosítékul használni.

Részletek
Megismerhetjük Schmidt történetét

Megismerhetjük Schmidt történetét

2017. augusztus 18. 10:30

Augusztus 18-án, pénteken 21 órakor - a Félegyházi Napok keretében - folytatódik a művelődési központ filmklubja. Az ingyenes, kertmozis előadáson a Schmidt története című, 2002-ben készült amerikai vígjátékot mutatják be.

Részletek
Ne add fel!

Ne add fel!

2017. július 21. 12:30

Ezzel a címmel rendezték meg július közepén Kiskunfélegyházán a Jehova tanúi három napos kongresszusát a városi sportcsarnokban. A rendezvényre több mint kétezer látogató érkezett Bács-, Békés-, és Csongrád megyéből, valamint a Vajdaságból.

Részletek
Félpályás útlezárás lesz július 19-étől a Hunyadi utcában

Félpályás útlezárás lesz július 19-étől a Hunyadi utcában

2017. július 18. 11:45

A Hunyadi utcában gázvezeték rekonstrukció kezdődik július 19-én, szerdán reggel 7 óráról. Ezért az utat félpályás szélességben le kell zárni a Kossuth utcától az első közig. Ez a szakasz augusztus 18-áig, a munkálatok befejezéséig egyirányúsított lesz a főutca felől. Az építési szakaszon július 18-án a késő délutáni időszakban a parkolókat is lezárják. A behajtás az ott lakók számára folyamatosan engedélyezett. A környéken élőknek a munkálatok során zajhatásokkal is számolni kell.

Részletek
Kevesebb, de jó minőségű a búza idén

Kevesebb, de jó minőségű a búza idén

2017. július 21. 16:30

Nagy eltérések vannak a gabonahozamokban a betakarítás félidejénél; a termés minősége jó, de a mennyiség elmaradhat a tavalyitól - közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke az MTI kérdésére.

Részletek
Kezünkben a siker kulcsa

Kezünkben a siker kulcsa

2017. július 18. 12:30

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megújított honlapja mellett a KulcsInfo mobilapplikáció is egy olyan marketingfejlesztés, amely a megye vállalkozásait segíti. Az alkalmazás előnye abban rejlik, hogy mobiltelefonon keresztül is gyorsan és egyszerűen hozzáférhetők a gazdasági, pályázati, képzési és kamarai információk.

Részletek
Új, városfejlesztési beruházásokról döntött a képviselő-testület

Új, városfejlesztési beruházásokról döntött a képviselő-testület

2017. július 17. 14:30

A városatyák többek között arról is határozatot hoztak a július 17-ei soron kívüli ülésen, hogy a Kiskun utcában a már megkezdett felújítási munkálatokat a tervezettől eltérően, újabb szakasszal bővítik. Ennek köszönhetően az utca új, szélesebb aszfaltot kap a Béla király utcáig. A döntést az tette lehetővé, hogy a város költségvetésében a tervezettnél nagyobb bevétel realizálódott. Így az út továbbépítésére több mint 16 millió forintot tud költeni az önkormányzat. A testület emellett arról is határozatot hozott, hogy Kiskunfélegyháza pályázatot nyújtson be a Csanyi úton megépítendő kerékpárútra, valamint a tanyaprogram pályázatra.

Részletek
I. Fornetti Aquatlon Verseny

I. Fornetti Aquatlon Verseny

2017. július 17. 17:30

Szakaszos aquatlon versenyt rendez a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub július 29-én, szombaton a Hősök Parkjában (Félegyházi Termál Parkfürdő előtti parkban – Blaha Lujza tér 1.), illetve a parkfürdőben.

Részletek