Bajban az állattartók, kevés a széna az aszály miatt

Bajban az állattartók, kevés a széna az aszály miatt

2017. július 20. 17:30

Az országban sok helyen megkésett a lucerna első kaszálása az aszály miatt. A június végi esők hatására azonban kizöldültek a rétek, magukhoz tértek a legelők és a lucernások. Lesz-e elég szénatermés, van-e mit legelni a jószágnak? A témával kapcsolatban Márton Istvánt, a Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatóját kérdezték.

Részletek
Nemzetközi tábor a családon belüli erőszakról

Nemzetközi tábor a családon belüli erőszakról

2017. július 31. 07:30

Az Erasmus+ program keretében idén második alkalommal szervezett nemzetközi tábort Félegyházán a Kreatív Mozaik Alapítvány. A tavalyi összejövetelen a drogprevenció kérdését dolgozták fel, az idei tábor témája is a bűnmegelőzéshez, ezen belül a családi erőszakhoz és a női jogokhoz kapcsolódott. Az interaktív foglalkozásokon, a játékos megmozdulásokon 34 fiatal vett részt. A magyar vendéglátók társaságában Romániából és Szlovákiából érkezett diákok töltöttek el egy vidám nyári hetet tanulással, vitákkal és érdekes játékokkal.

Részletek
Móra Ferenc születésének évfordulójára emlékeztek

Móra Ferenc születésének évfordulójára emlékeztek

2017. július 20. 07:30

Móra Ferenc születésének 138. évfordulójára emlékeztek az író, újságíró, muzeológus, Kiskunfélegyháza díszpolgára tisztelői július 19-én. Előbb a Móra téri szobornál, majd a szülőháznál helyeztek el koszorút a városvezetés, a Móra Ferenc Társaság, a Kiskun Múzeum, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület, az MSZP helyi szervezete képviselői, valamint Vészits Andrea, az író dédunokája.

Részletek
Kiállítási felhívás

Kiállítási felhívás

2017. augusztus 17. 17:30

A Kecskeméti Katona József Múzeum IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé, A Hét főbűn – Hieronymus Bosch nyomában címmel országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítást rendez 2018. március 10-e és május 27-e között a kecskeméti Cifrapalotában.

Részletek
Tisztelgés ’56 mártírjai előtt

Tisztelgés ’56 mártírjai előtt

2017. július 19. 17:30

Szeptember 29-ét az idei évben is az emlékezés és főhajtás napjának szenteli a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, mely alkalommal az 1945-1961 közötti időszak hőseinek és áldozatainak szeretne méltó emléket állítani és kifejezni őszinte tiszteletét és együttérzését. Azoknak, akik lázadtak a kommunista diktatúra elnyomása ellen, az igazságért, a szabadságért, egy jobb élet reményében. Sokan az életükkel fizettek ezért, vagy soha be nem gyógyuló lelki sebeket hordoznak ma is. Állampolgárok százezreit ártatlanul meghurcolták, koncepciós eljárás során elítélték, megfosztva őket szabadságuktól, életüktől, mindenüktől.

Részletek
Egy arany és két ezüst Taksonyban

Egy arany és két ezüst Taksonyban

2017. július 19. 12:30

Hatan képviselték Kiskunfélegyházát a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály tagjai Taksonyban, a BTDSE Íjász Szakosztály „Az erdő állatai 3D” elnevezésű íjászversenyén.

Részletek
I. Kiskunfélegyházi Roma Lecsófőző Verseny

I. Kiskunfélegyházi Roma Lecsófőző Verseny

2017. július 18. 17:30

Lecsófőző versenyt rendez a Kiskunfélegyházi Roma Önkormányzat július 22-én, szombaton a Csillag Szolgáltatópontban, régi cigány hagyomány szerint, tűzalágyújtással. A versenyre kis létszámú csapatokban lehet nevezni, az első 3 helyezést díjazzák. Az alapanyagokat: hagyma, paradicsom, paprika, szalonna, kolbász, fűszerek a szervezők biztosítják. Gyülekező 15 órakor, a verseny kezdete 16 órától. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Részletek
Fokozott figyelemmel kell autózni a városháza előtt

Fokozott figyelemmel kell autózni a városháza előtt

2017. július 18. 16:15

A Kossuth utcán a polgármesteri hivatal előtt, és az 5-ös főút könyvtár előtti szakaszán egy autó sérülése miatt motorolajjal szennyeződött az úttest. A városüzemeltetési osztály a szennyezett szakaszt homokfelszórással mentesítette a balesetveszélytől, de arra kérnek minden közlekedőt, hogy fokozott óvatossággal vezessenek ezen a szakaszon, az útszakasz rendbetételén dolgoznak.

Részletek