Működik a hivatal telefonrendszere

Működik a hivatal telefonrendszere

2017. július 6. 12:15

Elhárították a villámcsapás miatt két hete tönkrement önkormányzati telefonrendszer hibáját. Mostantól lehet hívni a kívánt melléket, a portaszolgálat kapcsolni tudja az illetékes irodát. Hamarosan a toronyórát is megjavítják, jelenleg alkatrészre várnak a szakemberek.

Részletek
Pattanj Palkó!

Pattanj Palkó!

2017. július 6. 16:00

A Pattanj Palkó népművészeti tábort az elmúlt évben dr. Ónodi Izabella kezdeményezésére szervezték meg először. A népzenét, néptáncot és a népi kultúra valamennyi ágát népszerűsítő és tanító tábort megkedvelték a gyerekek. Éppen ezért a szervezők a folytatás mellett döntöttek, és idén a táborozók a Rocktár élőzenei bázisán július 24-étől 28-áig ismerkedhetnek meg a népi hangszerekkel, a néptánccal, valamint a népi kultúra egyéb elemeivel. A tábor részleteiről július 5-én tartottak sajtótájékoztatót a szervezők, és a foglalkozások vezetői.

Részletek
Nem tudnak ügyintézőt kapcsolni a polgármesteri hivatalban

Nem tudnak ügyintézőt kapcsolni a polgármesteri hivatalban

2017. július 5. 17:00

Mint arról korábban beszámoltunk, június 25-én, vasárnap villámcsapás miatt tönkrement a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatal telefonközpontja és a toronyóra is meghibásodott. A hivatal fővonalát átirányították, a hívásokat a portaszolgálat fogadja, de ügyintézőt nem tud kapcsolni. A toronyórát is megjavítják, amint érkezik hozzá alkatrész. Ha helyreállt a rend, e felületen is tájékoztatjuk a lakosságot, addig pedig szíves türelmüket és megértésüket kérjük.

Részletek
Idősügyi kérdőívezés Félegyházán

Idősügyi kérdőívezés Félegyházán

2017. július 5. 16:00

Kiskunfélegyházán is működik az országos idősügyi infokommunikációs program, amelyet az idősek egészség romlásának megakadályozására, az otthoni biztonság megerősítésére és a magány enyhítésére indítottak.

Részletek
Meleg víz nélkül – még egyszer a kéményügyről

Meleg víz nélkül – még egyszer a kéményügyről

2017. július 5. 11:30

Továbbra is több száz félegyházi család van meleg víz nélkül. A témával részletesen foglalkoztunk korábbi cikkünkben, amikor körbejártuk: mi vezetett a kialakult helyzetig. Azonban a kedélyek azóta nemhogy csillapodtak volna, a helyzet tovább éleződött. Az érvek pro és kontra megjelentek a legkülönbözőbb fórumokon: közösségi oldalakon, lapok hasábjain. A legjobb megoldást hivatalnokok, politikusok, döntéshozók, műszaki szakemberek keresik. Ki-ki vérmérséklete szerint.

Részletek
Félegyháza virágokkal fogadja vendégeit

Félegyháza virágokkal fogadja vendégeit

2017. július 4. 18:05

Virágpompával fogadja a Kiskun kapitány a város északi bejárójánál a vendégeket, a hazatérőket. Rengeteg egynyári virág, többek között díszfűfajták (tollborzfű, csenkesz, japánfű), cickafark, szellőrózsa, őszirózsa, kasvirág, kúpvirág, zsálya és margaréta, emellett egynyári rézvirág, kakastaréj és verbéna, veszi körbe a nemrégiben átadott új köztéri alkotást, amely Félegyháza címerét is megmutatja minden utazónak.

Részletek
Állásajánlatok

Állásajánlatok

2017. július 6. 10:00

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének júliusi állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. További információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/795-065.

Részletek
Újabb értékekkel bővült megyénk kincsestára

Újabb értékekkel bővült megyénk kincsestára

2017. július 6. 07:30

A megismerhető múlt, az élő hagyomány, a velünk élő természet, a kézműves remekek az identitásunkhoz elengedhetetlen értékek megismerése, az utókor számára való megmentése nemzeti ügy. Fontos a kis településnek, hogy összegyűjtse kincseit, fontos a megyének és az egész országnak is, hiszen ezen értékek alkotják nemzetünk legbecsesebb kincseit is a Hungarikumokat.

Részletek
Megkezdte nyári ellenőrzéseit a NÉBIH

Megkezdte nyári ellenőrzéseit a NÉBIH

2017. július 5. 08:15

Elkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, ami azt jelenti, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek szakemberei folyamatos ellenőrzéseket tartanak majd. Elsősorban a nyári rendezvényekhez és az idegenforgalmi szempontból frekventált helyekhez kötődő élelmiszer-forgalmazást, vendéglátást ellenőrzik a szakemberek - közölték az MTI-vel.

Részletek