Őszi kézműves napközit szervez gyerekeknek a művelődési központ
Őszi kézműves napközit szervez 6 és 12 év közötti gyerekeknek a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ október 30-án és 31-én, valamint november 2-án és 3-án.
RészletekŐszi kézműves napközit szervez 6 és 12 év közötti gyerekeknek a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ október 30-án és 31-én, valamint november 2-án és 3-án.
RészletekRemekül szerepeltek Szolnokon az Országos Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokságon a József Attila Sportiskolai Általános Iskola tanulói, október 12-én. Az eseményről Dinnyés-Kis Zsuzsanna, az iskola igazgatója számolt be.
RészletekHúszfős delegáció érkezett városunkba október 28-án a vajdasági Keviből, hogy megismerjék a helyi Móra-emlékeket.
RészletekA XII. Októberi Futball Fesztiválon vettek részt október 23-án a Félegyházi Térségi Sportiskola U7, U9, U11 korosztály csapatai. A torna helyszínének a csepeli Csep-Gól FC pályája adott otthont. A Puebla Foci Suli által szervezett kupán minden korosztályban tíz-tíz csapat nevezését tudták fogadni.
RészletekSzép eredmény született a III. SZLSZ Döntőjén, a budapesti Nemzeti Lovardában.
RészletekA Móra Ferenc Művelődési Központ szeretettel hív és vár minden érdeklődőt novemberi rendezvényeire.
RészletekA Petőfi Sándor Városi Könyvtár Év Olvasócsaládja díját idén a Kovács család kapta. A szülők és a gyerekek egy év alatt mintegy 150 könyvet „faltak fel” a gyerekkönyvektől kezdve a versesköteteken át egészen a kortárs klasszikus művekig. A könyvek iránti szeretetről és az olvasóvá nevelésről az édesanyával, Kovács Enikő Judittal beszélgettünk.
RészletekAz 1990-es években sorra újultak meg a kiskunfélegyházi oktatási intézmények tornatermei. A Mezgé, vagyis a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium számára is felmerült egy új tornaterem építésének igénye. Budapest Főváros Levéltára egy erre vonatkozó, a Típustervező Intézet tervtárában fennmaradt tervet őriz.
Részletek