Első Slam Poetry est Kiskunfélegyházán

Első Slam Poetry est Kiskunfélegyházán

2017. január 27. 09:30

Amikor 2006-ban, az akkor Amerikában már mintegy harminc éve létező, de Magyarországon még friss műfaj először megvetette lábát országunkban, senki sem gondolta volna, hogy tíz év múlva (tavaly volt az első jubileumi év, mely keretében az első Országos Slam Poetry Találkozó is megrendezésre került a napfény városában, Szegeden) a fiatalok kulturális/művészeti pallérozódásának egyik fő színtere lesz.

Részletek
Őrzik második helyüket a vízilabdázók

Őrzik második helyüket a vízilabdázók

2017. január 23. 09:00

Vácott rendezték meg január 21-és és 22-én a IV. korcsoportos Vidék Bajnokság "Sárga csoportjának" 2. fordulóját. Két nap alatt négy mérkőzést játszottak a Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesület fiataljai. Jól sikerült a forduló a félegyháziak számára, az Invictus SC 11-10-es legyőzését követően az Octopust 24-3-ra múlták felül. A hibátlan mérleggel álló szentesi lányoktól ugyan vereséget szenvedtek, de az utolsó mérkőzésükön 13-4-re megverték a SZNVE Bébi együttesét. A bajnokságot két forduló után a szentesi lányok vezetik nyolc győzelemmel, a félegyháziak hat sikerrel a második helyen állnak. A következő fordulót az Invictus Úszó és Vízilabda SC rendezésében február 18-án és 19-én Martfűn bonyolítják le.

Részletek
Székely testvértelepülésünkön, Korondon idén is megemlékeztek a magyar kultúra napjáról

Székely testvértelepülésünkön, Korondon idén is megemlékeztek a magyar kultúra napjáról

2017. január 22. 22:10

A korondi unitárius templomban is megemlékeztek nemzeti imánk, a Himnusz születésnapjáról, s ez alkalommal emlékkopjafát is avattak. A Firtos Közművelődési Egylet, egy maroknyi értelmiségiekből és lelkes támogatókból álló csoport, Ambrus Lajos elnök vezetésével alkotja a község közművelődési életének lelkét, amely immár hosszú évtizedek óta minden alkalmat megragad, hogy egybegyűjtse a helyieket, a civileket, az egyházi és világi vezetőket, az innen elszármazottakat emlékezetes, értékőrző és értékteremtő együttlétekre. Lázár Levente unitárius lelkipásztor ünnepi beszédében külön kitért a művelődés, az anyanyelvi kultúra fontosságára, annak közösségmegtartó erejére.

Részletek
Gazdikereső

Gazdikereső

2017. január 23. 13:30

Rovatunkkal az új évben is az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.

Részletek
Meghalt Torgyán József

Meghalt Torgyán József

2017. január 22. 16:05

A család közleménye szerint a mai napon, 84 éves korában elhunyt Torgyán József ügyvéd, politikus. A férfi 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő, 1991-től 2002-ig az FKGP elnöke, majd 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter volt.

Részletek
Néptáncoktatás indul Félegyházán

Néptáncoktatás indul Félegyházán

2017. január 23. 11:30

Néptáncoktatás indul kezdőknek és haladóknak Kiskunfélegyházán, február 1-jén, szerdán 19 órakor a Padkaporos Házban. Szeretettel várnak minden felnőttet 25 éves kortól, akik szeretik a néptáncot, de még eddig nem volt alkalmuk, vagy lehetőségük kipróbálni a varázsát. Aki kedveli, szereti a jó társaságot, a bulit, a szórakozást, a néphagyományokat, akkor itt az alkalom. Hajdani néptáncosok jelentkezését is várják! További információ kérhető Kátai Tibortól, a 06-70/459-5726-os telefonszámon.

Részletek