
Térképpel a kézben tapasztalhatták meg, mi vár rájuk
Élményt és betekintést kínált a nyílt nap
RészletekÉlményt és betekintést kínált a nyílt nap
RészletekA székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület hatodik alkalommal hirdeti meg nemzetközi meseíró pályázatát.
RészletekPintér Anna, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola művésztanára szeretettel meghív minden érdeklődőt a Credo című kiállítására.
RészletekNovember 12-13-án zárva volt a Cifrapalotában július dereka óta látogatható „Nagyurak és vezérek. Híres avar leletek a Kiskunságból” c. régészeti állandó kiállítás. Németországi szakemberek vizsgálták a híres kunbábonyi avar sírlelet legszebb tárgyait.
Részletek2014. november 1-jétől Fűri Judit a KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény vezetője. Arca nem ismeretlen a félegyháziak számára, hiszen 17 éve dolgozik a Gyermekjóléti Szolgálatnál, 2008 óta szakmai egységvezetőként. Az intézményhez, a szociális szférához fűződő kapcsolatáról, terveiről és az általa vezetett intézményről kérdeztük.
RészletekKéménytűzhöz és kazántűzhöz riasztották a lánglovagokat.
RészletekVajon tudják a szülők, hogy gyermekük milyen oldalakat nézeget a neten?
RészletekMegtiltotta számos úgynevezett különleges táplálkozási célú élelmiszer forgalmazását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - olvasható a szervezet honlapján.
RészletekKözlekedésbiztonsági akciót tart a A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága. A szervezet csatlakozva az Országos Rendőr-főkapitányság „Látni és Látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányhoz, november 18-án kedden az esti órákban a Kunság Volán egyes járatain végez ellenőrzéseket.
RészletekA Mudin testvérek tiszteletére november 15-én Kétegyházán rendeztek történelmi teremíjász versenyt a Mudim sportcsarnokban. A félegyházi Turul Koppány Íjászokat Szeibert Nóra, Keserű Szilvia, Bányai Lili, Szeibert Imre és Bense László képviselte a megmérettetésen. Az erős mezőnyt jellemzi, hogy a tavalyi Európa-bajnok csupán negyedik lett. A Koppányok közül Szeibert Nóra első, Keserű Szilvia harmadik helyezést szerzett.
Részletek