Tisztelt Betegeink, Hozzátartozók!

Tisztelt Betegeink, Hozzátartozók!

2015. február 16. 18:30

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórház Izsáki úti telephelyéről a Foglalkozás Egészségügy, a Felnőtt Pszichiátriai Gondozó valamint a Gyermek Pszichiátria-ideggondozó az Intézmény Csabay Géza körúton található Rendelőintézetének 2. emeletére költöztek (a régi labor és röntgen helyére).

Részletek
Elbúcsúztak a télboszorkától

Elbúcsúztak a télboszorkától

2015. február 16. 18:00

A művelődési központban már nem a hagyományteremtés, sokkal inkább a hagyományőrzés a célja a farsangi rendezvénynek. A félegyházi gyerekek és szüleik ugyanis megszokhatták, hogy hosszú évek óta várják őket ebben az időszakban egy kis kézműveskedésre, érdekes játékokra, közös mulatságra. Így volt ez idén február 13-án is.

Részletek
In memoriam dr. Kasztory Ferenc (1934-2015)

In memoriam dr. Kasztory Ferenc (1934-2015)

2015. február 16. 19:00

1934. július 21-én született Budapesten, hétgyermekes család negyedik gyermekeként. Orvosi diplomáját 1959-ben, dícsérettel szerezte. Kitűnő tanulmányi eredménye, valamint több egyetemi intézet meghívása ellenére sem kaphatott lehetőséget, hogy orvosi pályáját Budapesten folytassa. Körzeti orvosi munkája 1961-ben, Táborfalván indult. 13 év után, 1974-ben feleségével és kisgyermekeivel Kiskunfélegyházára költözött, ahol 35 éven keresztül háziorvosként gyógyította betegeit. 2009-ben, 50 éves orvosi munkája elismeréseként vette át aranydiplomáját.

Részletek
Megmenekülhet Verespatak!

Megmenekülhet Verespatak!

2015. február 16. 16:50

Kényszerszabadságra küldi a verespataki aranybányát megnyitni tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) mintegy 70 dolgozóját - jelentette be hétfőn a vállalat.

Részletek
Millenniumi hangulatot teremtettek a könyvtárban

Millenniumi hangulatot teremtettek a könyvtárban

2015. február 16. 17:30

A millenniumi kiállításról, illetve az ünnepségsorozat keretében felállított városligeti néprajzi faluról szólt a Kulturális Szalon legutóbbi előadása a városi könyvtártban. A különleges néprajzi bemutatóról Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója elmondta, hogy megszervezése és bemutatása a mai napig meghatározó jelentőséggel bír a kutatók számára. Az ezredéves évfordulóra ugyanis olyan gyűjteményt hoztak össze, amely bemutatta a korabeli Magyarország nemzetiségeit, életmódjukat és építészeti szokásaikat. Tudományosságában, módszertanában máig mérvadó.

Részletek
Devizahitelesek, figyelem: ezen a napon áll házhoz a pénz

Devizahitelesek, figyelem: ezen a napon áll házhoz a pénz

2015. február 17. 10:00

A devizaalapú hitellel rendelkezők döntő többsége várhatóan megkapja április 30-áig az elszámolásról szóló tájékoztatást. Egy MNB-rendelet arról is rendelkezik, hogy meddig kell a bankoknak teljesíteniük a jóváírást. A jogszabály alapján legkésőbb május 22-e ez a dátum.

Részletek
Megyei I. osztályú csapatot vert meg a KHTK II.

Megyei I. osztályú csapatot vert meg a KHTK II.

2015. február 17. 11:55

Edzőmérkőzést játszott egymással február 14-én a kecskeméti műkertvárosi pályán a Kiskunfélegyházi HTK II. megyei II. osztályú csapata és a megyei I. osztályban szereplő Kunszállás. A bajnokságra hangolás a félegyháziaknak sikerült jobban, akik 2-1-re legyőzték az egy osztállyal feljebb játszó riválisukat.

Részletek
Bowling verseny amatőröknek

Bowling verseny amatőröknek

2015. február 17. 10:00

Első Primőr Kupa néven amatőr bowling kupát rendeznek március 28-án Kiskunfélegyházán a Bowling Klubban. A versenyre kétfős csapatok jelentkezését várják. Nevezés a 06-70-388-9680-as telefonszámon, valamint nyitvatartási időben a Bowling Klubban. Nevezési határidő: 2015.március 14.

Részletek