Bolhapiac és Tavaszköszöntő
Két rendezvény várja az érdeklődőket a Huszka József Hagyományőrző Egyesület szervezésében április 11-én, szombaton Kiskunfélegyházán és Pálmonostorán.
RészletekKét rendezvény várja az érdeklődőket a Huszka József Hagyományőrző Egyesület szervezésében április 11-én, szombaton Kiskunfélegyházán és Pálmonostorán.
RészletekA felvidéki Marcelházán rendezték meg a Fekete Sólyom Íjász Egyesület tagjai a 7. Nemzetközi 3D-s íjászversenyüket. A megmérettetésre mintegy száz íjász gyűlt össze április 4-én, szombaton. A muflonokkal, őzekkel, rókákkal, emukkal belakott gyönyörű erdőben megrendezett versenyt csodálatos napsütéses időben tartották meg. A félegyházi Turul Koppány íjászok öt tagja: Szeibert Nóra, Szeibert Imre, Boldog Bence, Kiss János és Dinnyés Gyula két első helyet is begyűjtött.
RészletekA rendőrségi tapasztalatok szerint nem romlott, de nem is javult a húsvéti közlekedési morál Kiskunfélegyházán és térségében. A „Józan húsvét” akció keretében 120 járművezetőt ellenőriztek. Közülük öten ültek ittasan a volán mögé, az igazoltatott motorosok között nem volt olyan, aki alkoholt fogyasztott volna. Három sofőr jogosítványát a helyszínen bevonták, egyikét később tudják megtenni, mert nem volt nála az okmány. Egy autóvezető pedig úgy ült ittasan a volán mögé, hogy nem is rendelkezett jogosítvánnyal. Ellene büntető eljárást indított a rendőrség.
RészletekA tervezettnél későbben, de megkezdte üzemelését a Mezőgazdasági Szakiskola tangazdaságában megépült zöldségfeldolgozó üzem. A feldolgozó február közepén kapta meg a végleges működési engedélyt. Ezt követően kezdte meg a működést. Teljes kapacitása még kihasználatlan. Jelenleg két iskolai, és egy közétkeztetést ellátó konyhának szállítanak leveszöldségeket, burgonyát, zellert, sárgarépát, karalábét, hagymát és káposztát.
RészletekHamarosan megvalósul a Mezőgazdasági Szakiskola régi vágya, hogy mintaboltot nyissanak a tanvágón készített termékeknek. A Mártírok utcában nyíló húsbolt az önkormányzat segítségével indul útjára. Az üzlet termékeinek bővítése érdekében az iskola tangazdaságában mangalicák nevelését kezdték el a közelmúltban.
RészletekAhogy a puding próbája az evés, a fürdőgyógyászati kezeléseké a megtapasztalás. Kipróbálva a félegyházi Róna Kincse fürdőben elérhető terápiás módszereket első kézből számolunk be olvasóinknak azok hatásairól. Ám még mielőtt belemerülnénk a részletekbe, sietek leszögezni: egyetlen perc sem volt ellenemre.
RészletekNyársapáton léptek szőnyegre húsvét előtt nagyszombaton a Kiskunfélegyházi Vasas TK versenyzői a ceglédi birkózók által rendezett versenyen, ahol főleg olyan birkózók mérkőztek meg egymással, akik még nem rendelkeztek nagy tapasztalattal a sportágban. A félegyháziak közül többen először mérettették meg magukat, ennek ellenére szép sikereket értek el.
RészletekÉrmekkel tértek haza a győri diákolimpiáról a kiskunfélegyházi Papp László Bokszakadémia versenyzői. A 13-15 éves korosztálynak szervezett megmérettetésen Búza Attila 41,5 kilogrammos súlycsoportban aranyérmet szerzett. A lányok nehézsúlyú csoportjában Dósai Kamilla a 2. helyen végzett, a 44,5 kilogrammos súlycsoportban Dora Henrietta a harmadik helyet szerezte meg.
RészletekÁprilis 24-26. között rendezik meg a Közép-Európai Kupa versenyfordulóját Bugac, Bugacpusztaháza, Kunszállás, Jakabszállás, Fülöpjakab, Szank, Bócsa és Móricgát települések külterületi földútjain. A verseny össztávja 384 km. A versenyzők április 24-én 52, 25-én 232, 26-án pedig 100 km-t teljesítenek.
RészletekAz elmúlt évben ünnepelte megjelenésének 25. évfordulóját Kiskunfélegyháza székelyföldi testvértelepülése, Korond hungarológiai folyóirata, a Hazanéző. A lap kiadója a Firtos Közművelődési Egylet. Az a közösség, amely elnökével, Ambrus Lajossal az élen, úttörője volt a partnerkapcsolat kialakításának is. A Hazanéző elmúlt negyedszázadáról az egyesült elnöke, a folyóirat főszerkesztője nyilatkozott lapunknak.
Részletek