Elégették Kisze Tündét
Farsangi álarcokat készítettek a tiszaalpári gyerekek a művelődési házban, az óvó nénik segítségével.
RészletekFarsangi álarcokat készítettek a tiszaalpári gyerekek a művelődési házban, az óvó nénik segítségével.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2015. 7. hetében elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekA város költségvetése alapvetően elfogadható. Előremutató gazdálkodást jelez az idei évre, vannak benne olyan tételek, amelyek régóta húzódó problémákat oldanak meg. Az MSZP helyi szervezete azonban elégedetlen a szociális források mértékével - fogalmazta meg sajtótájékoztatóján Horváth Tamás.
RészletekÉrtékes eredményeket értek el az elmúlt időszakban a Kiskunfélegyházi HTK Ökölvívó Szakosztályának tagjai. Február 12- 15. között Budapesten rendezték meg az Énekes István Emlékversenyt, ahol Ajtai Szilveszter 49 kilogrammban bronzérmet szerzett. Amint arról már beszámoltunk, a leány vonal sem maradt siker nélkül. Az 54 kilogrammban szereplő Endre Krisztina meghívót kapott a junior női válogatottba. Március 10-től 22-ig Tatán edzőtáborozik, majd Németországba utazik nemzetközi tornára, ahol 50 ország ökölvívói lépnek ringbe. Ezt követően a májusban megrendezésre kerülő tajvani junior ökölvívó világbajnokságra készül fel.
RészletekSzorít a határidő, február 28-ig kell benyújtania Kecskemétnek a pályázatát a 2018-as Európa ifjúsági fővárosa címre. A nyitottságra helyezik a fő hangsúlyt.
RészletekA helyi idősek kezdeményezésére házi jelzőrendszeres szolgáltatás indul Jászszentlászlón.
RészletekMárcius 1-jétől egy új kezelési forma vált elérhetővé a félegyházi kórházban. Az úgynevezett lökéshullám terápiát - szemben az országos gyakorlattal - térítésmentesen vehetik igénybe azok a betegek, akiknek reumatológus, ortopéd, traumatológus, vagy rehabilitációs szakorvos írja fel a kezelést - tudtuk meg dr. Körtvélyessy András intézményvezetőtől.
RészletekCsoportos Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült a Bács- Kiskun Megyei Kórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztály munkacsoportja.
RészletekAz Európa Tanács 25 éve nyilvánította február 22-ét a bűncselekmények áldozatainak napjává.
RészletekA reformáció közelgő 500. évfordulójához kapcsolódó munka szerdán kezdődött meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban.
Részletek