Ajándék bérletek a rászorulóknak

Ajándék bérletek a rászorulóknak

2014. december 1. 13:25

A kecskeméti Katona József Színház két gyermekelőadásra szóló bérletet ajándékoz hátrányos helyzetű családok általános iskoláskorú gyermekei számára – jelentette be a kecskeméti Katona József Színház igazgatója sajtótájékoztatón.

Részletek
Az összefogás ereje

Az összefogás ereje

2014. december 1. 12:30

– A tél és Karácsony közeledtével minden évben megnehezül a félegyházi idős, rászoruló emberek, családok és gyermekek élete. Helyzetük javításához, terheik megkönnyítéséhez ugyan csak csekély támogatással járulhatunk hozzá, de tudjuk: minden segítség számít, s minden adomány, amit hozzájuk eljuttathatunk, a lehető legjobb helyre kerül – mondta Horváth Tamás önkormányzati képviselő, az MSZP és a Societas által több éves hagyomány nyomán idén is meghirdetett karitatív gyűjtési akció szervezője.

Részletek
Tudatos Tudós Tusa verseny

Tudatos Tudós Tusa verseny

2014. december 1. 11:30

Csepelen a Jedlik Ányos Gimnáziumban rendezték meg azt a kétnapos komplex természettudományos ismereteket követelő csapatversenyt, amelyen most először vett részt a Móra Ferenc Gimnázium csapata Zajacz Lajos tanár úr vezetésével.

Részletek
Vereséget szenvedett Békésen a FASI

Vereséget szenvedett Békésen a FASI

2014. december 1. 10:15

A 8. forduló sem hozott szerencsét a férfi Extra Ligában szereplő Félegyházi Asztalitenisz Sportiskolának. Az együttes november végén a bajnokság második helyén álló Békés otthonában kapott ki 6-1-re. A félegyháziak közül mindössze Kovács János szerzett pontot. A csapat az újabb vereségével továbbra sem tudott elmozdulni az utolsó előtti, kilencedik pozícióból.

Részletek
Egy helyet előre léptek a sakkozók

Egy helyet előre léptek a sakkozók

2014. december 1. 09:45

Hat és fél pontot szerzett a kecskeméti TÁKISZ SE otthonában a Kiskunfélegyházi HTK sakkcsapata az NBII-es bajnokság 5. fordulójában. A félegyháziak az összegyűjtött pontokkal javítottak egy pozíciót és már a 9. helyen állnak a bajnoki táblázaton.

Részletek
Kikaptak Makón a kézisek

Kikaptak Makón a kézisek

2014. november 30. 20:40

Elszenvedte második vereségét az NBII-es kézilabda bajnokság 2014/15-ös szezonjában a Kiskunfélegyházi HTK. A félegyháziak a hazai pályán mindig veszélyes Makó otthonában veszítettek 34-30-ra. A találkozó az első félidőben sikerült gyengébben a KHTK-nak, amikor is 8 gólos hátrányba kerültek, ahonnét már nem tudtak visszakapaszkodni.

Részletek
Nehéz mérkőzést nyert meg az Astra (Összefoglaló videóval)

Nehéz mérkőzést nyert meg az Astra (Összefoglaló videóval)

2014. november 30. 19:10

A helyzeteit jobban kihasználva 5-1-re verte meg a Tolna-Mözs csapatát a női futsal NBI 11. fordulójában az Astra Kiskunfélegyháza HFC. A némileg tartalékos Astra a hajrában döntötte el a mérkőzést, az utolsó percekben három gólt szerezve. Az együttes ezzel a győzelemmel megőrizte vezető helyét a bajnokságban.

Részletek
Ki kell nyitni a szívünket a családunk, a városlakók felé

Ki kell nyitni a szívünket a családunk, a városlakók felé

2014. november 30. 16:55

Adventi keresztállítási ünnepséget tartott november 30-án a Petőfi téren a Jobbik kiskunfélegyházi szervezete. Köszöntőt mondott Csányi József polgármester és Kollár László önkormányzati képviselő. A keresztet megáldotta Talapka István főesperes és Hajagos Gyula plébános. A műsorban közreműködött Sövény Tibor és Kiss Ákos Jenő előadóművészek, valamint a Cantati Giovani Kamarakórus. A rendezvényen megjelenteket forró teával és langallóval kínálták a szervezők.

Részletek