Tekerőlantosok ha találkoznak

Tekerőlantosok ha találkoznak

2014. október 7. 07:40

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bársony Mihály Tekerőlantos Találkozót a közelmúltban Tiszaalpáron. A rendezvény egyben Mihály-napi vásár is volt, a Tündérrózsa Óvoda udvarán.

Részletek
„Egy-egy könny a szentelt helyre ...”

„Egy-egy könny a szentelt helyre ...”

2014. október 6. 20:05

„Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek ...” Ady Endre ezen gondolatának felidézésével kezdődött Félegyházán az aradi vértanúkra emlékező ünnepség. A Darvas József Általános Iskola diákjainak műsora után Kapus Krisztián mondott köszöntőt. A polgármester is a költőt idézte beszédében: „Őszi napnak mosolygása, őszi rózsa hervadása, őszi szélnek bús keserve, egy-egy könny a szentelt helyre...”

Részletek
Megszúrta élettársát

Megszúrta élettársát

2014. október 6. 19:50

Őrizetbe vették a rendőrök azt a 35 éves madarasi nőt, aki veszekedés közben sebesítette meg az élettársát. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást Cz. Anikó 35 éves madarasi lakos ellen.

Részletek
Lakásgazdálkodási egyenleg

Lakásgazdálkodási egyenleg

2014. október 6. 19:40

A most véget érő ciklus 4 évében a már jól bevált „3 pilléres” lakásgazdálkodási struktúra keretein belül, de minden eddiginél nehezebb körülmények között kellett munkánkat végezni.

Részletek
Kis is vagyok én?

Kis is vagyok én?

2014. október 6. 17:00

A Félegyházi Baptista Gyülekezet meghívására Fűtó Róbert tart előadást az identitáskérdésről. A rendezvényre október 17-én, pénteken 18 órakor kerül sor. A belépés díjtalan.

Részletek
Üzenet a magyarságról

Üzenet a magyarságról

2014. október 6. 15:30

Nyírő József születésének 125. évfordulójára emlékezve avatták fel a városi könyvtár udvarán azt a domborművet, amely a „székelyek apostolának” állít emléket.

Részletek
Bács-Kiskunban konzultáltak az önkéntes tűzoltó egyesületek

Bács-Kiskunban konzultáltak az önkéntes tűzoltó egyesületek

2014. október 6. 13:30

Az önkéntes tűzoltó egyesületek soron következő régiós konzultációját Kiskunfélegyházán tartották meg a hétvégén. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által szervezett rendezvénysorozat harmadik állomásán négy megyéből - Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok – érkezetek az önkéntes tűzoltó egyesületek vezetői, szaktevékenységet irányítói.

Részletek
Szeretetteljes ünneplés a 102. szülinapon

Szeretetteljes ünneplés a 102. szülinapon

2014. október 6. 12:50

Sok-sok virággal, ünnepi tortával és kedves műsorral ünnepelték Rózsika nénit 102. születésnapján a Nádasdy utcai otthonban. Családtagjai – éppúgy, mint a hétköznapokon – most is szeretettel vették körül, az intézmény lakói és dolgozói pedig szívhez szóló verses, zenés műsorral köszöntötték Félegyháza egyik legidősebb polgárát, Csányi Kálmánnét.

Részletek
Ismét drágulhat a cukor

Ismét drágulhat a cukor

2014. október 6. 10:50

Emelkedett a nyerscukor határidős árfolyama, miután az aszály hatására a cukornád termelése jelentősen visszaesett Brazília kulcsfontosságúnak számító középdéli régiójában.

Részletek