A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján rendezik meg az 5. Tárogatós Világtalálkozót 2015. július 1. és 12. között, a résztvevőkből alakuló nemzetközi együttes koncertkörúton vesz részt magyarországi településeken.
RészletekKét megyére érvényes matricával is rendelkeznie kell annak az autósnak, aki január 1-től át akar kelni a Pentele hídon, és annak is, aki az M9-es hídon akar átkelni a Dunán. Két megye matricája kell Lajosmizsétől északra és Félegyházától délre is.
RészletekA 2008-as válság óta nem tér magához a hazai lakásépítési piac. A családok még mindig nem mernek hitelt felvenni olyan mértékben új otthon építésére mint korábban.
RészletekTöbb Bács-Kiskun megyei büntetés-végrehajtási intézetet is érint, hogy a januártól hatályba lépett új bv-kódex értelmében minden munkaképes rabnak dolgoznia kell, hogy így járuljanak hozzá fogva tartásuk költségeihez. Több mint 18 200 fogvatartott életét befolyásolja országosan az átfogó igazságügyi reform részeként most életbe lépő új szabály.
RészletekMár négy jelölt van Bács-Kiskun megyéből az Év orvosa pályázat közönségdíjára. Egészen február 19-ig lehet doktorokat ajánlani az elismerésre.
RészletekA Művelődési Központ 2015 januári programjai (Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1.)
RészletekA Petőfi Sándor Városi Könyvtár 2015. januári programjai (Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.)
RészletekVidám műsorral egybekötött programmal búcsúztatta az évet a tiszaalpári Nyugdíjas Baráti Kör. Az alkalomra meghívták azokat is, akik segítették, támogatták működésüket.
Részletek- Egy gyermek és egy felnőtt megsérült, amikor kiégett egy lakóház egyik negyven négyzetméteres lakása pénteken Kecskeméten - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-t.
Részletek