Tüntetés a devizahitelesekért

Tüntetés a devizahitelesekért

2014. március 7. 15:37

A devizahitelesek problémáinak megoldását sürgették azon a demonstráción, amelyet március 6-án tartottak a legnagyobb félegyházi pénzintézet előtt. A tüntetést a Jobbik Magyarországért Mozgalom Félegyházi Szervezete kezdeményezte. A megmozdulástól a devizahitelesek távol tartották magukat, zömében az aktivisták és a szervezők voltak jelen. Kollár László, a párt helyi elnöke és dr. Bene Gábor, a Magyarok Szövetségének elnökségi tagja szónoklataikban úgy fogalmaztak, hogy a nehéz helyzetbe került emberek belefásultak a velük történtekbe és félnek.

Részletek

Győzelemmel zárta az alapszakaszt az Astra

2014. március 7. 11:36

Az utolsó helyezett ELTE-BEAC otthonában fejezte be az NBI-es futsal bajnokság alapszakaszát március 6-án az Astra Kiskunfélegyházi Bulls. A listavezető félegyháziak ezúttal is győztesen hagyták el a pályát. Dombai Nagy Anett vezetésével 8-2-re győzni tudtak.

Részletek

Lechner Ödön és Kiskunfélegyháza

2014. március 7. 05:12

Brunner Attila művészettörténész Lechner Ödön és Kiskunfélegyháza címmel tart előadást a Kiskun Múzeumban, március 12-én, szerdán 17 órakor, az építész halálának 100. évfordulója alkalmából. Vendég a kiskunfélegyházi gyökerű Maria Dan Bastenaru román építész lesz.

Részletek
Rádiók a múltból

Rádiók a múltból

2014. március 7. 05:11

Rádiók a múltból címmel rendez kiállítást a Kiskun Múzeum. A Szita Mihály magángyűjtő adományaként a múzeum tulajdonába került gyűjteményből rendezett kiállítást március 14-én, pénteken 17 órakor Bakos Lajos, a Sírius Rádió igazgatója nyitja meg.

Részletek
Holló László festőművészre emlékeztek

Holló László festőművészre emlékeztek

2014. március 6. 17:38

Holló László születésének 127. évfordulójára emlékeztek március 6-án a festőművész szobránál és a szülőház falán elhelyezett emléktáblánál. Molnár István, a Holló László Képzőművészkör beszédében elmondta: Holló László az európai expresszionizmus egyik jeles képviselője volt. Egyéni, magyar, úgynevezett alföldi stílusával vált ismertté.

Részletek
„Iskolanyitogató” a Batthyányban

„Iskolanyitogató” a Batthyányban

2014. március 6. 14:37

Zsúfolásig megtelt a Bathyány Lajos Általános Iskola tornaterme leendő diákokkal és szüleikkel az „iskolanyitogató” rendezvényen március 5-én. Az iskola vezetése a szülőknek bemutatta az oktatási- nevelési eredményeket, a tanulók pedig kedves előadással és játékkal kedveskedtek az új iskolatársaknak. Az iskola hamarosan újabb találkozót szervez a leendő elsősöknek, illetve szüleiknek, ahol már konkrét kérdéseket is fel lehet tenni annak érdekében, hogy mindenki jól tudjon dönteni az iskolaválasztásról, illetve arról, hogy a zenei, vagy az informatikai tagozatot választaná szívesebben. A két találkozó között azoknak az apróságoknak, akik a zenei tagozatot választanák, meghallgatásokat tartanak képességeik felmérésére. H. S.

Részletek
Gazdag évadra készül a Kiskun Múzeum

Gazdag évadra készül a Kiskun Múzeum

2014. március 6. 13:48

A Kiskun Múzeum március 4-étől a nyári nyitva tartás szerint fogadja a kutatókat és a látogatókat. A Móra Ferenc- és a Petőfi Sándor-emlékház továbbra is előzetes bejelentés után látogatható. A múzeum munkatársai az érdeklődők fogadása mellett folytatják a gyűjtőmunkát, illetve a felajánlott gyűjtemények rendszerezését. Ezek közé tartoznak például a mozitól átvett eszközök, berendezések, amelyek a technikatörténeti gyűjtemény részét fogják képezni – mondta el Mészáros Márta igazgató.

Részletek
Bemutatkozik az LMP jelöltje

Bemutatkozik az LMP jelöltje

2014. március 6. 12:29

Kiss Kálmán Tibor, agrármérnök, biogazdálkodó a Lehet Más a Politika jelöltje Kiskunfélegyházán. Az LMP Országos Politikai Tanácsának tagja, a párt Vidék Műhelyének koordinátora szerint új zöld-közösségi rendszerváltoztatásra lenne szükség, mert a létező kapitalista modell kifulladt. Hitvallását az alábbiakban fogalmazza meg.

Részletek
Működik a félegyházi modell

Működik a félegyházi modell

2014. március 6. 12:20

A Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület (KGME) kezdeményezésére ismét összeültek a térség polgármesterei. A találkozó célja a „Munkára Félegyháza!” program keretében a szorosabb együttműködés annak a gondolatnak a jegyében, hogy a települések nem konkurenciái egymásnak, hanem a közös erő megsokszorozhatja a hatékonyságot.

Részletek