A nyugat költőinek társaságában címmel irodalmi estre várják ma, május 15-én, 18 órától az érdeklődőket a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba. Az est előadója Herbály Jánosné tanárnő, Fekete Rózsa díjas versmondó. Közreműködik a 40 éves Bugaci Kálmán Lajos Népdalkör és Citerazenekar.
RészletekA csütörtökre várható jelentős mennyiségű csapadék miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki többek között Bács-Kiskun megyére. 24 óra alatt több mint 30 milliméter eső hullhat.
RészletekBugaci kirándulást szervezett a Kiskunfélegyházi Madárbarát Klub május 10-én Meizl Ferencnek, az MME helyi csoportjának vezetésével. A Madarak és Fák Napja alkalmából megtartott eseményen a klubtagokon kívül a Kossuth-városi Óvoda apróságai is részt vettek. Az együttműködés apropója az volt, hogy Kiskunfélegyháza egyetlen madárbarát óvodája idén ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját, éppúgy, mint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
RészletekAz elmúlt évekhez képest szerényebben teljesítményt nyújtva, de bennmaradt a Férfi Extra Ligában a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola. Az együttes tagjai az utolsó- számukra már tét nélküli – bajnoki fordulóban a Pénzügyőr SE I. ellen értek el 5-5-ös döntetlent. A találkozóra május 14-én a Kossuth Lajos Szakiskola tornacsarnokában került sor.
RészletekA közvilágítás rendbetételén dolgoztak a szolgáltató munkatársai május 14-én a Béke téren. Kicserélték a sérült izzókat, megjavították, vagy cserélték a lámpatesteket, kijavították az érintkezési problémákat. A világítás tehát zavartalan lesz a közeljövőben. Az egységes, szép főtéri kép azonban egyre jobban sérül. A világítótestek ugyanis elöregedtek, egyre többet kell cserélni belőlük. Ilyeneket pedig már nem gyártanak. Néhányat pótolni tudnak bontásból beszerzett alkatrészekkel, de a többit csak újakkal, más külsővel tudják kicserélni.
RészletekTucatnyian álltak sorban a városi könyvtárban május 13-án, hogy az adóhivatal munkatársai elkészítsék személyi jövedelemadó bevallásukat. Voltak, akik azért vették igénybe az ingyenes szolgáltatást, mert otthon nem tudták megoldani az elektronikus bevallást. Mások úgy gondolták, hogy ha a hivatal munkatársaira bízzák ügyeiket, akkor nem lehet tévedés. Akadtak, akik racionálisan, a pénztárcájukat kímélő megoldást választották. Mindenesetre a NAV három munkatársa nem jutott pihenőhöz Félegyházán.
Részletek3082 km/liter fogyasztással a világ élvonalában van a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata az energiatakarékos járművek versenyében. Ezt az eredményt 2013 augusztusában, Finnországban érték el a kecskeméti főiskolások. A legnagyobb versenyen, a Shell Eco-Marathonon azonban még nem sikerült átlépni a bűvös 3000 km-es határt, ezért a május 15-e és 18-a között megrendezésre kerülő versenyen az a célkitűzés, hogy a különös nehézséget jelentő rotterdami utcai pályán is bebizonyítsák, méltán vannak a világ legjobbjai között.
RészletekNemzeti értékeink címmel rendez Hungarikum napot május 24-én,szombaton a Testvérvárosi Egyesület és a Kiskun Múzeum.
Részletek