Remek helytállás Budapesten

Remek helytállás Budapesten

2023. augusztus 7. 17:00

Szabadfogású utánpótlásversenyt rendezett Budapesten a Vasas 13 nemzet részvételével, amelyen két félegyházi fiú is szőnyegre lépett – mondta el lapunknak Szabó József edző.

Részletek
Kinyílnak a kapuk a félegyházi reptéren

Kinyílnak a kapuk a félegyházi reptéren

2023. augusztus 8. 12:00

Zártkörű, de nyitott kapus rendezvényre, összejövetelre várja az érdeklődőket a kiskunfélegyházi repülősök közössége augusztus 19-én, szombaton, ahol szeretnék, hogy hosszú idő után újra megmutathassák, hogy városunkban is él és működik a repülősport.

Részletek
A hétköznapokba nagyon bele lehet fásulni…

A hétköznapokba nagyon bele lehet fásulni…

2023. augusztus 9. 08:00

Csontosné Katinak nem jutott könnyű sors, ezt már találkozásunk előtt tudtam. És azt is sejtettem, hogy személyében újabb bizonyítékot lelek arra a tézisre, miszerint a megpróbáltatások olykor rendkívüli személyiségeket érlelnek. Hófehér nyári ruhában érkezett, és csak úgy sugárzott belőle az a finom nőiesség, ami tévedhetetlenül jelzi: az illető jól érzi magát a bőrében.

Részletek
Komoly tekintélye van a Kunsági Borvidéknek

Komoly tekintélye van a Kunsági Borvidéknek

2023. augusztus 7. 12:00

Frittmann János soltvadkerti borász néhány hónapja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökeként áll a szőlészek, borászok érdekképviseletének élére. A korábban alelnökként tevékenykedő szakember pontosan látja az ágazat gondjait. Önmagában nem lett volna elég pusztán a kihívás ehhez a hatalmas felelősséghez, amit most vállalt, azonban úgy érezte, hogy ezzel is erősítheti a Kunsági Borvidék presztízsét.

Részletek
Habsburg Mária elevenedik meg Miklya Luzsányi Mónika új könyvében

Habsburg Mária elevenedik meg Miklya Luzsányi Mónika új könyvében

2023. augusztus 8. 08:00

Mohács özvegye címmel jelent meg nemrégiben Miklya Luzsányi Mónika legújabb könyve az Athenaeum Kiadónál. A félegyházi szerző II. Lajos feleségének, a nagyközönség számára kevésbé ismert Habsburg Máriának portréját rajzolja meg. A hiteles történelmi regény egy sírig tartó szerelem története, s emellett képzeletbeli nyomozás: hogyan jutott a magyar királyság Mohácsig?

Részletek