A péntek este szuperprodukciója a Vasovski Symphonic volt
Bár egy ideig úgy tűnt, hogy az eső beleszól a péntek esti programokba, a Városalapítók hete programsorozat nagyszínpadi produkciói szerencsére mégsem áztak el.
RészletekBár egy ideig úgy tűnt, hogy az eső beleszól a péntek esti programokba, a Városalapítók hete programsorozat nagyszínpadi produkciói szerencsére mégsem áztak el.
RészletekHuszonöt éves alakulásának évfordulóját ünnepelte a kiskunfélegyházi Padkaporos Táncegyüttes május 19-én, pénteken a Móra Ferenc Művelődési Központ dísztermében. A nagyszabású rendezvényen csallóközi, polgári, gyerek, jászsági, moldvai, kalotaszegi, szilágysági, kalocsai és szentiványi táncokat láthattunk egészen a legapróbbaktól kezdve, a felnőttek előadásáig. A talpalávalót Samu Zoltán és zenekara szolgáltatta. A rendezvény közös tortázással ért véget.
RészletekKezdetét vették a Városalapítók hete programsorozat színpadi eseményei május 19-én, pénteken este.
RészletekA Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. munkatársa, Bálint Mihály 2023. április 28-án nyugdíjba vonult. Több mint 4 évtizede, 1982. szeptember elseje óta volt a város szolgálatában, hulladékszállítást végzett. Mindenki Misi bácsija volt, aki mindamellett, hogy igyekezett jó kapcsolatot kialakítani a kollégákkal, a lakossággal, egy nagyon pontos, megbízható munkaerő volt mindvégig.
RészletekAz emberi elme és test mindig is vonzódott a határok feszegetéséhez és az új kihívások meghódításához. Az ultramaraton, a hosszútávú futás egyik szélsőséges formája, amelyben a versenyzők a hagyományos maratontáv helyett olykor több száz kilométert tesznek meg. Ez a sportág az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé vált, és a legtöbb ember kíváncsi arra, mi hajtja ezeket a kőkemény sportolókat az ilyen extrém kihívások felé. Herédi-Szabó Péter ultrafutó erről a világról mesélt.
RészletekOlvasónk, Jójárt Rozália Pünkösddel kapcsolatos gondolatait osztotta meg velünk.
RészletekDéli meleg főétkezést nyújt Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata június 16-ától 5 hónapos kortól 18 éves korig a szünidei gyermekétkeztetés keretében a nyári szünet munkanapjaira a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, kiskunfélegyházi lakóhellyel rendelkező, valamint a 106/2022. Korm. rendelet 3/A § alapján azon gyermekek, tanulók részére, aki menedékes, menedékesként elismerését kérő vagy az Ukrajnában állandó lakóhellyel rendelkező és 2022. február 24-én, vagy azt követően Ukrajnából érkező magyar állampolgár kiskorú gyerekek részére.
RészletekIngyenes ruhaosztást rendez rászorulók részére a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Szociális és Közfoglalkoztatási Osztálya május 26-án, pénteken 14 órától a bíróság melletti központi konyha udvarán (Dr. Holló Lajos utca 16.) A ruhaosztáson gyermek- és felnőttruhák, cipők, ágyneműk közül válogathatnak. A szervezők kérik, hogy az elszállításhoz szükséges szatyorról, zsákokról szíveskedjenek gondoskodni.
RészletekMegnyílt Pintér Anna Holló László-díjas festő Ünnepre fordul a természet című kiállítása. Az alkotót és műveit május 18-án a Móra Ferenc Művelődési Központban Rosta Ferenc alpolgármester és dr. Luchmann Zsuzsanna irodalomtörténész méltatta.
RészletekSzellemi útravaló a Hírös Városból ‒ Petőfi és Kecskemét címmel tartott előadást Székelyné Kőrösi Ilona történész és etnográfus május 18-án, csütörtökön a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
Részletek