Egyházmegyei családtalálkozó Kalocsán

Egyházmegyei családtalálkozó Kalocsán

2018. október 24. 16:00

A Parázs Pasztorális Központ szeretettel várja a családok apraját-nagyját a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye családtalálkozójára, október 27-én Kalocsára, az egyházmegye hitoktatóinak továbbképzésével egybekötve. 

Részletek
V. Kiskunfélegyházi Makettkiállítás és látványmakettezés

V. Kiskunfélegyházi Makettkiállítás és látványmakettezés

2018. október 19. 14:30

Október 20-án és 21-én rendezik meg az V. Kiskunfélegyházi Makettkiállítást és Látványmakettezést. A rendezvény szombaton 9-től 18 óráig, vasárnap 9-től 14.30-ig látogatható a Móra Ferenc Művelődési Központban. Az ország minden tájáról érkeznek makettek és makettezők, lesz vasútmodell- és hagyományőrző bemutató – mondta el lapunknak Katona István, a Kiskunfélegyházi Makett Szakkör vezetője.

Részletek
Tematikus nap Ópusztaszeren

Tematikus nap Ópusztaszeren

2018. október 12. 11:30

Folytatódik a tematikus nap programsorozat az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban. Október 13-án, szombaton a kukorica és a paprika feldolgozásával kapcsolatos hagyományokat mutatják be a skanzenben. Lesz kukoricafosztás, morzsolás, kukorica-szárkúp emelése, emellett a látogatók kipróbálhatják a paprikaőrlés egyik eszközét, a külüt is és megnézhetik működés közben a járgányos paprikamalmot. A kisebbeket gyermekjátszóval és kézműves foglalkozásokkal várják.

Részletek
Őszi virágvásár

Őszi virágvásár

2018. október 14. 10:00

Őszi virágvásárt szervez a Móra Ferenc Művelődési Központ október 20-án, szombaton Kiskunfélegyházán, a Hattyúház előtti sétányon. 8 és 13 óra között dísznövény-bemutató és vásár várja a virágot szerető érdeklődőket. Ezen kívül kertészeti tanácsadás is lesz a kitelepült Mezgé-sátorban, valamint virágadomány-gyűjtés a helyi óvodák, általános iskolák és középiskolák részére. A rendezvénnyel párhuzamosan 8-tól délig kiállítás látható a Virágos Félegyházáért mozgalom legszebb fotóiból a Hattyúház árkádjai alatt.

Részletek
Tűztakarók - Erdélyi kandallók kályhakincsei

Tűztakarók - Erdélyi kandallók kályhakincsei

2018. október 3. 14:30

A Móra Ferenc Művelődési Központ szeretettel hív minden érdeklődőt a Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény Tűztakarók - Erdélyi kandallók kályhakincsei anyagából rendezett néprajzi kiállítására, október 4-én, csütörtökön 17 órára az intézmény aulájába. A tárlatot Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója nyitja meg. Közreműködik a Padkaporos Táncegyüttes Egyedem-begyedem csoportja.

Részletek
Egészségfejlesztés szabadidősporttal a Félegyházi Termál Parkfürdőben

Egészségfejlesztés szabadidősporttal a Félegyházi Termál Parkfürdőben

2018. szeptember 30. 08:30

Pályázati forrást nyert a Széchenyi 2020 támogatási alapkeretéből a Félegyházi Termál Parkfürdő a Dél-Alföldi Termál Klaszter tagjaként. A pályázat célja a felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén a Dél-alföldi régióban. Október 6-án,szombaton 9 és 12 óra között a Félegyházi Termál Parkfürdőben lehetőség lesz többek között víz alatti kerékpárok, vagy a víz alatti nordic walking kipróbálására, de az íjászkodás, szaunaszeánsz és a vizessport-vetélkedők mellett fül, orr, gégészeti szűrés, táplálkozási tanácsadás és életviteli klub is várja az érdeklődőket. A rendezvény ideje alatt a fürdőbe 50 %-os kedvezménnyel vásárolhatók meg a belépőjegyek. A részvétel díjmentes, minden korosztályt szeretettel várnak!

Részletek
Októberi könyvbemutató

Októberi könyvbemutató

2018. október 6. 16:00

Requiem egy '56-osért - Apám, Pallagi Sándor emlékére címmel mutatja be új könyvét dr. Pallagi Mária történész. Az estre - az október 23-i megemlékezés keretében - október 18-án, csütörtökön 17 órakor kerül sor a Hattyúházban. Köszöntőt mond Rosta Ferenc alpolgármester. Közreműködik Gombás Bende, a Móra Ferenc Gimnázium tanulója.

Részletek
Rokonlelkek - Petőfi és Reményi

Rokonlelkek - Petőfi és Reményi

2018. október 10. 16:30

A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Emlékbizottság szervezésében tart előadást Rokonlelkek - Petőfi és Reményi címmel Kapus Béláné egyesületi elnök. A rendezvény október 11-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik a Hattyúházban. Énekkel közreműködik Kiss Ákos Jenő, valamint Hegyesi Judit hegedűn. 17.45-kor koszorúzás lesz az Ótemplom mögötti Reményi emlékoszlopnál.

Részletek
Ifjúsági sarkot adnak át a könyvtárban

Ifjúsági sarkot adnak át a könyvtárban

2018. október 3. 16:00

Ifjúsági sarkot adnak át a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban az országos könyvtári napok keretében október 4-én, csütörtökön 17 órakor. A megjelenteket Rosta Ferenc alpolgármester köszönti, majd átadja a fiatalok számára az új közösségi teret. A részleg megvalósulásáról Kállainé Vereb Mária igazgató ad tájékoztatást. 17.30-tól Slam poetry és irodalmi est lesz, amit Polyák Krisztián és Pigniczki Soma kísér zenével. Fellépők: Munding Márton, Maier Péter, Szegedi Fanni, illetve Lukács Gergely és Miklya Csanád, a félegyházi gráf-estek szervezői.

Részletek