Támogatást kaptak a megyei EFOP-pályázatok

Támogatást kaptak a megyei EFOP-pályázatok

2017. november 10. 07:30

Bács-Kiskun megyében 38 települési önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, valamint 2 intézmény és 2 civil szervezet 7 konzorciumba tömörülve pályázatot nyújtott be az EFOP-3.9.2-16 kódszámú, a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” című felhívásra annak érdekében, hogy a településméretből adódó társadalmi hátrányokat mérsékelje és javítsa a minőségi humán közszolgáltatások hozzáférését a pályázatokban részt vevő települések lakosai részére. A megyében pályázatot benyújtó konzorciumok mindegyike pozitív támogató döntésben részesült, amelynek eredményeként a megyében mindösszesen 3,5 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre a fenti célok megvalósítására. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 4 pályázatban vesz részt konzorciumi tagként. A programok a kiskunmajsai, kiskunfélegyházi, kunszentmiklósi, tiszakécskei és solti járásokat érintik.

Részletek
Nívós elismerés a Félegyházi Pékségnek

Nívós elismerés a Félegyházi Pékségnek

2017. október 30. 09:30

A Félegyházi Pékség a 2015-ös, és a 2017-es Év boltja díj elnyerése után újabb nívós elismerésben részersült. A Magyar Formatervezési Tanács az idei évben a kiskunfélegyházi székhelyű családi vállalkozást is méltónak találta a 2017-es Design Management Díj elismerő oklevelére. Az elismerést a többi kiváló díjazottal együtt a Magyar Formatervezési Díjak átadásával egy időben egy nagyszabású gála keretében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Dr. Luszcz Viktor, a Magyar Formatervezési Tanács elnöke adták át október 6-án, a budapesti Design Hét nyitóeseményén.

Részletek
Most ingyenesen megszabadulhat a mérgektől

Most ingyenesen megszabadulhat a mérgektől

2017. október 28. 09:30

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével, az agrártárca és a növényorvosi kamara összefogásával elkezdődött a növényvédőszer-hulladékok begyűjtése. Most ingyen leadhatják a megmaradt növényvédőszereket a gazdák.

Részletek
Új korszak kezdődhet jövőre az adózásban

Új korszak kezdődhet jövőre az adózásban

2017. október 26. 13:30

Benyújtotta a gazdasági tárca az adózás rendjét meghatározó törvényjavaslatot. Ha a parlament megszavazza, új korszak kezdődhet jövőre az adózásban, ahol az adóhivatal számos, Európában is példaértékű szolgáltatással segíti az adózókat. Így egyszerűbb, könnyebb és még inkább ügyfélbarát lesz az adózás – olvasható az NGM közleményében.

Részletek
2500 új munkahelyet jelent a második kecskeméti Mercedes-gyár

2500 új munkahelyet jelent a második kecskeméti Mercedes-gyár

2017. október 21. 11:30

Hosszú távra tervez a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Kecskeméten: 2016-ban bejelentették a már meglévő kompaktautó gyáruk fejlesztését és kapacitásbővítését, továbbá egy második, csúcstechnológiával rendelkező gyártási egység megépítését a telephelyen, ami nem kevesebb, mint 1 milliárd euró beruházásával valósul meg. Az új egység teljes mértékben az Ipar 4.0 szellemiségében épül, egymással szoros összeköttetésben álló gyártóegységekkel és messzemenőkig digitális folyamatlánccal, ami még rugalmasabbá és hatékonyabbá teszi a termelést. A termelés megkezdése az évtized végére várható, amivel 2500 új munkahely jön létre a térségben, ez pedig új kihívások elé állítja a vállalat emberi erőforrás menedzsmentjét.

Részletek
Kárt szenvedett idén? Hamarosan kárenyhítő juttatás érkezhet

Kárt szenvedett idén? Hamarosan kárenyhítő juttatás érkezhet

2017. október 10. 15:30

Az előző évekhez hasonlóan idén is hamarosan érkezik a kárenyhítő juttatás az agrárkárt szenvedett érintetteknek. A kérelmekről várhatóan 2018. március végéig döntenek a területileg illetékes megyei kormányhivatalok. A döntésről határozatban értesítik a gazdálkodókat az elemi kárral érintett kultúráiról. A kérelmeket november 1-je és 30-a között kell benyújtani a Magyar Államkincstár felé – közölte honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Részletek
Lesz mire és mivel koccintani

Lesz mire és mivel koccintani

2017. október 3. 15:30

Igaz, hogy a szüreti mulatságok már több helyen lezajlottak, azonban a szőlő valódi betakarítása csak az elmúlt napokban történt meg Félegyházán. De aki előre ivott a medve bőrére, annak sem kell megbánnia, mert az idei termés okot adhat az ünneplésre.

Részletek