Elkezdődött a Móra Ferenc Emlékház felújítása
Elkezdődtek a Móra Ferenc Emlékház felújítási munkálatai. Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója beszélt lapunknak a folyamatban lévő változásokról.
RészletekElkezdődtek a Móra Ferenc Emlékház felújítási munkálatai. Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója beszélt lapunknak a folyamatban lévő változásokról.
RészletekRagyog a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Középiskola versenylistája, hisz két aranyérem is jelzi a sikereket. A Teöreök Aladár tanulói gépíróversenyt április 19-26. között lehetett megírni online módon, a járványra tekintettel otthonról. A speciális programban jelszóval érhető el a versenyszöveg, amely 10 percnyi másolási időt mér, majd jelzésre egy pesti szerverre feltölti a versenydolgozatot, továbbá azonnal mutatja az épp aktuális eredményjegyzéket – versenytárgyanként, korcsoportonként.
RészletekMatejcsik Ferenc életébe akkor hozott örömöt a kertészkedés, amikor legkevésbé várta, és amikor a legnagyobb szüksége volt rá. Története másoknak is példát mutathat arra, hogy olykor a vigasz és örömforrás szó szerint a lábunk előtt hever, csak észre kell venni, és lehajolni érte.
RészletekA gyermeknaphoz közeledve, május 28-án birtokba vehették az apróságok a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban a felújított Gyermekbirodalmat. Az átadó ünnepségen a Constantinum Móra Ferenc Általános Iskola tanulói adtak énekes műsort.
Részletek„A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos kezdeményezéshez idén Kiskunfélegyháza is csatlakozott. Az első szemle május 28-án megtörtént, a közösségi kategóriában nevezett Százszorszép Óvodába látogatott el a szakmai zsűri.
RészletekSimon-Herczeg Petra és férje, Simon Tibor szó szerint nagy fába vágták a fejszéjüket: régi, kiselejtezett székekből megrendelésre babakonyhákat és sparhelteket készítenek. A fiatal házaspár kezdetben saját gyermekük játékigényét és a környezettudatosság szempontjait tartotta szem előtt, amiből megszületett a Bella’s Kitchen márka.
Részletek70 éves érettségi találkozót ünnepelt egy maroknyi – örökre fiatal – volt osztálytárs május 29-én, szombaton, a Móra Ferenc Gimnáziumban. A mai szépkorúak 1951. május 9-én ballagtak el az intézményből, amely akkor az I. László Gimnázium nevet viselte.
RészletekMájus 28-án, a Kiskun Múzeum udvarán tartották a XVI. Helyismereti vetélkedő eredményhirdetését. A verseny szervezője a Kiskun Múzeumból Samu Csilla múzeumpedagógus, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár képviseletében pedig Seres Judit helyismereti és tájékoztató könyvtáros volt. Mellettük a Magyar Nemzeti Levéltár Kiskunfélegyházi részlege és a Holló László Képzőművészeti Kör is segítette a rendezvény megvalósítását.
RészletekTragikus veszteség érte a héten a Constantinum Móra Ferenc Általános Iskolát. Váratlan hirtelenséggel, 54 éves korában elhunyt kolléganőjük, Kiss Andrea, elsős tanító. Az alábbiakban a nevelőtestület nevében Barna-Pap Rozália munkaközösség-vezető emlékező gondolatait közöljük.
Részletek