Madármegfigyelő központ a Platán iskolában
![Madármegfigyelő központ a Platán iskolában Madármegfigyelő központ a Platán iskolában](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/91925.jpg)
A madarak megfigyelése nem újkeletű dolog, hiszen már Herman Ottó – szerepe volt az Állatvédő Egyesület megalapításában – már az 1900-as évek elején elkezdte Magyarországon a madarak gyűrűzését. Ezzel betekintést és információkat kaptak a madarak vándorlásáról és életéről. A technika fejlődésével ma már lehetőség van a nagyobb testű madarakra geolokátort –jeladót – helyezni, ami folyamatosan „monitorozza” a madarak repülését és életét, ezzel többletinformációt adva az életükről. Ennél még hatékonyabb módszer az állatok megfigyelésére a webkamera.
Az eszköz felszerelését a kiváló informatikai és elektrotechnikai tudással rendelkező Udvardi István végezte. A teljes berendezés több százezer forintot ér. A Platán iskolát azonban semmilyen költség nem terheli, ugyanis a kamerákat és a hozzá szükséges anyagokat a Magyar Madártani Természetvédelmi Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szervezete biztosította. A webkamerához szükséges speciális odút Meizl Ferenc ajándékozta az iskolának. Ilyen berendezés az országban is kevés helyen található.
A kihelyezett két webkamera folyamatosan működik, betekintést adva ezzel a madarak életébe.
A webkamera ezen a címen érhető el: https://www.ipcamlive.com/platanodu
V. B.
Fotók: Udvardi István