Máig érezhetjük az 1848-as változások jótékony hatását
![Máig érezhetjük az 1848-as változások jótékony hatását Máig érezhetjük az 1848-as változások jótékony hatását](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/94554.jpg)
Az előadó három fontos mozzanatot emelt ki a változásokból. Elsőként a nemzetőrség bevezetésének és a honvédség megjelenésének fontosságát említette. Ezt követően kifejtette, hogy mit jelentett a polgári átalakulás, aminek a lényege az volt, hogy megváltozott Magyarország államformája. Ennek köszönhetően az államigazgatás vezető elve az önkormányzatiság lett. Emellett a törvények eltörölték a jobbágyságot. Igaz, ez Kiskunfélegyházán akkor már évszázados hagyomány volt.
Harmadik legfontosabb változásként a gazdasági élet átalakulását említette. Ennek eredményeként Félegyházán új pusztákat szereztek, gazdálkodást váltottak. Az ősiség eltörlésének hatására szabadabb lett a birtokforgalom, és megalakult az első gazdasági szervezet is a Kiskunfélegyházi Közbirtokosság.
A 48-as törvények jótékony szellemi hatását a mai napig érezhetjük – tette hozzá Bánkiné dr. Molnár Erzsébet.
s. r.