Az unokák és dédunokák gyógyírt adnak a 90 év minden fájdalmára
![Az unokák és dédunokák gyógyírt adnak a 90 év minden fájdalmára Az unokák és dédunokák gyógyírt adnak a 90 év minden fájdalmára](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/107867.jpg)
Margitka néni 1928. december 18-án született Pálmonostorán szegény paraszti család hatodik, legkisebb gyermekeként. Szüleinek kevés földjük volt, ezért napszámba is eljártak dolgozni kevés fizetségért, amibe Margitka néni és testvére már az elemi iskola befejezése után is besegítettek. 20 éves korában ment férjhez Huszka Ferenchez. Házasságukból két gyermekük született, egy fiú és egy leány. Sajnos Margitka néni férje 1963-ban balesetben meghalt, ezért a magára maradt fiatalasszony kiskorú gyermekeit egyedül nevelte fel. A szomorú helyzetben az volt a szerencse, hogy Margitka néninek volt munkahelye a műanyaggyárban, így ha nehezen is, de tudta gyermekeit taníttatni, akik érettségit, szakmát szerezhettek.
Margitka néni családi házban lakott annak idején, közös udvarban testvérével és annak férjével, akik a szépkorú néni gyermekeit sajátjaikként szerették. Testvérének halála után egyedül maradt a nagy házban. Ekkor döntött úgy, hogy lányához és annak családjához költözik, ahol már több mint 10 éve lakik. Elmondása szerint nagyon jó, kényelmes helye van, szeretettel veszik körül mindennapjaiban.
Teljes örömét beárnyékolja az, hogy fiát két éve elveszítette, de 2 unokája és 4 dédunokája – akik imádják a dédit – gyógyírt nyújtanak a mély lelki sebekre. – Alig várom, hogy meglátogassanak. Munkájuk, az iskolai elfoglaltságuk, illetve a távolság miatt nem tudnak túl gyakran jönni, de amikor családi összejöveteleken, ünnepeken találkozunk, szeretetükkel, kedvességükkel mindig feltöltődöm – mondta a 90 éves dédimama.
s. r.