A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
1. Ma, Szent Család vasárnapján különös szeretettel foglaljuk imáinkba családjainkat, hogy a krisztusi szeretet és béke minél több család életét betölthesse.
2. Holnap, december 31-én, Szilveszter napján reggel 7 órakor lesz szentmise, délután pedig 4 órakor tartják az év végi hálaadást. Esti mise külön már nem lesz.
3. Kedden, január 1-jén, Szűz Mária Isten Anyja ünnepén vasárnapi miserend lesz a templomban. Ne feledkezzünk meg róla, hogy ez a nap parancsolt ünnep.
4. Január 2-án, szerdán Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök ünnepe lesz.
5. Január 3-án, csütörtökön elsőcsütörtök lesz, betegeinket otthonaikban felkeressük.
6. Január 4-én, pénteken elsőpéntek, reggel 6 órától szokás szerint 24 órás szentségimádással.
7.Január 6-án, jövő vasárnap Vízkereszt főünnepe lesz.
8. Elérkezett a házszentelések ideje. Akik szeretnék otthonaikat megáldatni, azok személyesen egyeztessenek a plébánián.
9. A plébánia dolgozói és lelkipásztorai nevében Isten áldásaiban gazdag, igazi értékekben bővelkedő újesztendőt kíván a Sarlós Boldogasszony Templom mindannyiuk számára!