A römi egy kulturált, társasági kártyajáték

A römi egy kulturált, társasági kártyajáték

2017. november 2. 17:30

Tizenhatodik alkalommal rendezték meg Kiskunfélegyházán a Desperado Römibajnokságot. A verseny kedvelt a kártyások között, amit az is jelez, hogy az ország különböző részéről, többek között Budapestről, Hódmezővásárhelyről Pécelről és Pilisszántóról is érkeztek versenyzők. Október végén 36-an ültek asztalhoz, hogy megmérettessék tudásukat, szerencséjüket.

Részletek
Makettek sokasága ejti ámulatba a művelődési központ dísztermében a látogatókat

Makettek sokasága ejti ámulatba a művelődési központ dísztermében a látogatókat

2017. október 29. 11:00

Makettkiállítás és látványmakettezés várta az érdeklődőket október 28-án és 29-én a Móra Ferenc Művelődési Központ dísztermében. Repülőket, harckocsikat, különböző autókat, építményeket, érdekes figurákat, vasúti és mozdony maketteket is láthattak a felnőttek és gyerekek a kiállításon. Emellett a makettek mesterei a helyszínen bemutatták, bemutatják a makettkészítés fortélyait, és aki kedvet kap hozzá, ki is próbálhatja ezt a sok figyelmet és türelmet igénylő alkotó munkát. A kiállítás még vasárnap is látogatható 15 óráig.

Részletek
Érzelmekből táplálkozzon a festészet, és érzelmeket váltson ki, vallja Lukács Ferenc festőművész

Érzelmekből táplálkozzon a festészet, és érzelmeket váltson ki, vallja Lukács Ferenc festőművész

2017. október 31. 11:30

– Lukács Ferenc expresszív erejű képei között járva nem egy könnyed kikapcsolódást ígérő utazásra indulunk. Inkább Dante és Vergilius nyomában leereszkedünk az alsó világba. Tudatunk mélyére kell hatolnunk, hogy megértsük, befogadjuk ezeket a műveket. Érzékenyíteni kell magunkat – mondta Szabó Ildikó művésztárs a tárlat megnyitóján október 27-én, a Móra Ferenc Művelődési Központban. A kiállítás megnyitóján – amely november 22-éig látogatható – közreműködött Majoros Tóth Judit és Zoltán Zoltán.

Részletek
Petőfi tisztelői előtt tisztelegtek

Petőfi tisztelői előtt tisztelegtek

2017. október 28. 11:30

Rendhagyó módon emlékezett Félegyháza arra a két jeles évfordulóra, amelyek – ahogy Mészáros Márta múzeumigazgató fogalmazott – a félegyházi Petőfi-kultusz sarokkövei. Október 13-án volt 150 éve, hogy az első országos Petőfi-ünnepség keretében leleplezték a Petőfi-ház falán lévő emléktáblát, amely hirdeti: itt töltötte gyermekéveit a költő. Október 29-én pedig 95 éve annak, hogy felállították Kiskunfélegyháza főterén a Segesvárról menekített Petőfi szobrot, Köllő Miklós alkotását.

Részletek
Titkok a levéltárból - A református templom harangtornyáról

Titkok a levéltárból - A református templom harangtornyáról

2017. október 29. 13:30

Az 1743-ban újratelepült Kiskunfélegyházát katolikusok népesítették be. Protestáns vallású lakosok az 1850-es évektől éltek a városban, de számottevően 1876 után nőtt meg a létszámuk. Ebben az évben helyezték át ugyanis az állami tanítóképző-intézetet Csongrádról Félegyházára, melynek tanári karába jelentős számú protestáns pedagógus tartozott.

Részletek
Most ingyenesen megszabadulhat a mérgektől

Most ingyenesen megszabadulhat a mérgektől

2017. október 28. 09:30

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével, az agrártárca és a növényorvosi kamara összefogásával elkezdődött a növényvédőszer-hulladékok begyűjtése. Most ingyen leadhatják a megmaradt növényvédőszereket a gazdák.

Részletek
Repülőtér-üzemeltetőt keres az önkormányzat

Repülőtér-üzemeltetőt keres az önkormányzat

2017. december 1. 14:30

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Kiskunfélegyházi Sportrepülőtér üzemeltetésére. Érdeklődni lehet a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal (6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.) Vagyongazdálkodási Osztályán, a II. em. 71. alatt, valamint a www.kiskunfelegyhaza.hu oldalon.

Részletek
Pályázat intézményvezető munkakör ellátására

Pályázat intézményvezető munkakör ellátására

2017. október 27. 16:00

Pályázatot hirdet Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat (6100 Kiskunfélegyháza, Hunyadi u. 6.) intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.

Részletek