Bérbevételi hirdetmény
Tájékoztató a Kiskunfélegyháza, Szent János-tér 5. szám alatti 107 m2 alapterületű üzlethelyiség bérbevételére.
RészletekTájékoztató a Kiskunfélegyháza, Szent János-tér 5. szám alatti 107 m2 alapterületű üzlethelyiség bérbevételére.
RészletekGencso Hrisztozov írót, költőt, műfordítót – aki Bulgáriában született – 2023. március 31-én helyezték örök nyugalomba Haszkovóban. Haláláról a Magyar Nemzeti Írószövetségtől és kiskunfélegyházi barátjától, Tarjányi Évától értesültünk mi félegyháziak. Családja az elmúlt év augusztusában vitte haza, mert már nagyon beteg volt. Gencso Hrisztozov azért költözött Magyarországra, hogy még tökéletesebben megtanulja a nyelvünket. Hogy tovább tegye a magyarok szolgálatát. Ő volt a legnagyobb bolgár-magyar.
RészletekMásodik alkalommal szervezte meg egykori testnevelő pedagógusukra emlékezve a KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a Polner Kupa elnevezésű sportversenyét a Honvéd Sporttelepen április 4-én, délelőtt. Az eseményen a város középiskolásai mérték össze erejüket.
RészletekMagyarország a Magyar Bankszövetség kezdeményezésére, a Pénziránytű Alapítvány szakmai támogatásával 2015-ben csatlakozott az Európai Pénzhét mintegy harminc országot átfogó kezdeményezéséhez, amelynek célja az általános- és középiskolások pénzügyi ismereteinek megalapozása, valamint egy széleskörű szakmai összefogás megteremtése a pénzügyi tudatosság fejlesztésében aktív szervezetek, intézmények között.
RészletekA Bűvösvölgy médiaértés-oktató központokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hozta létre, hogy élményszerű programmal támogassa a médiaértés oktatását a 9-16 éveseknek. A Batthyány Lajos Általános Iskola hatodik évfolyama Borbélyné Csábi Beáta, Fáber Judit, Fekete Imre és Rádiné Petróczi Márta vezetésével a budapesti Hűvösvölgyi úton járt, a Bűvösvölgy Médiaértés Oktató Központban.
RészletekBudapesten versenyeztek az elmúlt hétvégén a Kiskunfélegyházi Erőemelő Sportegyesület tagjai. A Scitec Power Challenge eseményén a következő eredmények születtek.
RészletekSzerdán fontos mérkőzést játszik a Dávid Kornél KA/A gárdájával a Félegyházi TSI U16-os kadet csapata április 5-én, szerdán 17 órától.
RészletekAgilis, tevékeny ember Gyenes Attila. A Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola intézményvezetői feladatai mellett az Oktatási Hivatal megbízásából szakértőként is tevékenykedik, segítőként szerepet vállal a Katolikus Karitász humanitárius munkájában, és mintegy féltucatnyi civil szervezet aktivistája. Mindemellett 17 éve tagja a képviselő-testületnek, a 3-as számú körzet választott képviselőjeként. A gazdasági bizottság elnöke.
RészletekHúsvét alkalmából ismét nyuszicsalád költözött a főtérre a polgármesteri hivatal dolgozóinak jóvoltából. Az ötletadók, alkotók és kivitelezők azt remélik, hogy hamar belopja magát a városlakók szívébe a kedves dekoráció, és – hasonlóan a korábbi szezonális díszekhez – sokan és szívesen fotózkodnak itt. Az első bájos modell már tesztelte is a lehetőséget. Lehet követni a példáját.
RészletekFuksza Pálnét 90. születésnapja alkalmából Rosta Ferenc alpolgármester köszöntötte a városvezetés képviseletében. A hölgyet szép virágcsokorral és Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklappal ajándékozta meg az alpolgármester.
Részletek