![A Sarlós Boldogasszony Főplébánia hirdetései A Sarlós Boldogasszony Főplébánia hirdetései](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/175938.jpg)
18 millió forintból újult meg a félegyházi Református Templom: a külső homlokzati díszek, a kémény és a párkányzatok javítása mellett, kicserélték a nyílászárókat, a térkőburkolatot és akadálymentesítették az épületet. A munkálatokat a teljes külső festés és a fafelületek mázolása zárta. A november 12-i hálaadó istentiszteletet követően Csányi József polgármester oklevéllel ismerte el Hatvani Zsófia lelkipásztor 25 éves szolgálatát.
RészletekA hétvégén a 12. fordulót rendezték meg a megyei bajnokságokban. A megyei első osztályban szombaton négy, a megye kettő Északi csoportjában három mérkőzést vívtak meg.
RészletekŐszi Romantika címmel a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói adtak koncertet november 11-én, pénteken a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola Jankovszki Ferenc Koncerttermében.
RészletekRendhagyó énekórát tartott a felsős zenei osztályoknak a Batthyány Lajos Általános Iskola Kodály-termében Molnár Elvira tanárnő meghívására dr. Tóth Ákos, a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar docense, tárogatós. Vetítéssel egybekötött csodálatos muzsikával varázsolta el hallgatóságát, így mutatva be a 125 éves reformtárogató hangszert.
RészletekRéges-régen volt egy Márton nevű ember, aki már fiatal korában is nagylelkűségéről volt híres. Segítette a szegényeket, elesetteket, az emberek pedig hálából püspökké akarták avatni. Főhősünk erre kevésbé vágyott, ezért a kinevezés elől egy libaólba bújt, ahol viszont az állatok gágogásukkal lebuktatták, így Márton mégis csak püspök lett, később pedig az egyház szentté avatta.
RészletekA legmozgalmasabb versenysorozaton vannak túl a Kiskunfélegyházi Papp László Ökölvívó Akadémia növendékei: az U12, Serdülő és Junior Ökölvívó Magyar Bajnokságon.
RészletekNovember 12-én tartotta „A Mi Petőfink” diáktalálkozót a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület a Petőfi-emlékév kapcsán. Nemcsak a diákok és pedagógusaik találkozhattak egymással, hanem kihirdették annak a versenynek is az eredményét, amelyben a Bács-Kiskun megye Petőfi emlékhelyei, Petőfi iskolái 10 perces videofilmekben mutatták be településeiket, illetve iskolájuk Petőfi-kultuszát. Ezeket, a megyéből hét, a határon túlról két helyről korábban beküldött pályaműveket értékelte a szakavatott zsűri.
RészletekAhogyan korábban beszámoltunk róla, városunk díszpolgára, a Móra Ferenc Gimnázium Pillinszky-díjas örökös tanára, Megyei Príma-díjas Juhász István egy számára is eddig ki nem próbált műfajban alkotott. Hangjátékot írt Vértanúk beszélgetése címmel.
Részletek