XIII. Duna-Tisza közi Agrárexpó – Kiskőrös
Ismét lesz Kiskőrösön agrárexpó. Idén már 13. alkalommal rendezi meg Nagy Tamás munkatársaival a magyar kistermelői élelmiszerek vásárát és kiállítását.
RészletekIsmét lesz Kiskőrösön agrárexpó. Idén már 13. alkalommal rendezi meg Nagy Tamás munkatársaival a magyar kistermelői élelmiszerek vásárát és kiállítását.
RészletekKét év kihagyás után újra országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz; a társulat pénteki nyitóelőadásán kárpátaljai menekülteket látnak vendégül a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központtal és öt civil szervezettel közösen Budapesten a Pólus Center parkolójában. A Richter család felajánlott 110 darab tiszteletjegyet Zugló önkormányzatának a nyitóelőadására, így a kerület rászorulói is ingyenesen láthatják a produkciót.
RészletekMárcius 10-én, csütörtökön 17 órától "Láng van a szívemben" címmel folytatódik a városi könvytár által indított, a Petőfi-emlékévekhez kapcsolódó előadás-sorozat. Az est vendége Li Zhen Árpád műfordító, a Magyar Kultúra Lovagja lesz, aki Petőfi Sándor tisztelete Kínában címmel tart előadást.
RészletekEzt a kérdést járja körbe a Betűbölcsi következő programja március 8-án, kedden 10 órától a Hattyúházban. A vendég ezúttal Virágh Bettina védőnő hallgató lesz. Előadásának címe: Táplálkozás a 21. században – az egészséges lehet finom is? A városi könyvtár baba-mama klubja az Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével valósul meg.
RészletekA Jégkorong határok nélküli sport, mindenhol a világon. A Classic Winter Tornát is ennek jegyében és tudatában szervezik meg az Alföld szívében Kiskőrösön, március 11-12-13-án, a Rajz Attila Jégpályán, ahol 5 erdélyi, 2 szlovákiai, 1 szerbiai és 2 magyar csapat küzd meg egymással.
RészletekA Móra Ferenc Művelődési Központ szeretettel meghív minden érdeklődőt márciusi rendezvényeire.
RészletekNőnap alkalmából, március 8-án, egy igazi zenei különlegességgel várja az érdeklődőket a színháztermében a Móra Ferenc Művelődési Központ.
RészletekA Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár márciusi programajánlója a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekIngyenes tájékoztató előadás és beszélgetés lesz veszteségről, gyászról és a feldolgozást segítő Gyászfeldolgozás Módszerről a Szervdonor Családokért Alapítvány szervezésében március 2-án, szerdán 17 órakor a Hattyúházban. Előadó: dr. Dorogi Márta Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista, pszichológusjelölt. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amely megtehető a könyvtár elérhetőségein.
RészletekA mezőgazdasági őstermelői tevékenység végzésére vonatkozó szabályok változásairól beszél dr. Szabó Gábor, a NAV Dél-Alföldi Tájékoztatási Osztályának szakértője. Minden érdeklődőt várnak előadására, amely március 1-jén, kedden 17 órakor kezdődik a Hattyúházban.
Részletek