Családi értékek a XXI. században

Családi értékek a XXI. században

2016. március 17. 13:30

Minikonferenciát szervez a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete március 23-án, szerdán 9 és 15 óra között a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A rendezvény mindenki számára ingyenes és nyitott. A minikonferencia pedagógusok, felnőtt ápolás és gondozás, gyermek ápolás és gondozás, szülészeti ellátás és a védőnői ellátás területén dogozók számára akkreditált pontszerző továbbképzés.

Részletek
Forgalomkorlátozás Kiskunfélegyházán

Forgalomkorlátozás Kiskunfélegyházán

2016. március 16. 15:30

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztály Közterület-felügyelete tájékoztatja a város lakosságát, gépjárművezetőket, illetve a Kiskunfélegyházán közlekedő gépjárművezetőket, hogy március 18-án, pénteken 17 órától 19-én, szombaton 13 óráig lezárják a Szent János téren az Innovációs központ és a Desperado étterem közti parkolókat, veszélyes fák kivágása miatt. Március 19-én 8 és 13 óra között pedig teljesen lezárják az érintett útszakaszt a forgalom elől. Kérik a gépjárművezetőket, hogy a forgalomkorlátozást szíveskedjenek figyelembe venni és annak megfelelően közlekedni.

Részletek
Lomtalanítás Kiskunfélegyháza külterületén

Lomtalanítás Kiskunfélegyháza külterületén

2016. április 1. 11:30

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivata Városüzemeltetési Osztálya értesíti a város érintett lakosságát, hogy április 2-án, szombaton a Halesz, Galambos, Szabó-hegy, Ring-hegy, Selymes és április 3-án, vasárnap az Aranyhegyi lakótelep, Zöldmező lakótelep, Alpári úti hobbik, Kőrösi út, Nasztej Kft. tehenészete, Mezőgazdasági bolt, Kis-Szegedi út térségében a Polgármesteri Hivatal az FBH NP Nonprofit KFT. és a Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény lebonyolításában lomtalanítási akciót szervez Kiskunfélegyháza Város külterületén.

Részletek
Méltóságteljesen ünnepeltek a félegyháziak - videóval

Méltóságteljesen ünnepeltek a félegyháziak - videóval

2016. március 16. 18:45

Interaktív, rendhagyó fáklyás felvonulással kezdődött Kiskunfélegyházán a nemzeti ünnep városi rendezvénye. A Rocktár elől induló menet először a Szent Benedek Szakképző Iskolánál, utána a Móra Ferenc Gimnáziumnál, majd a városháza előtt szakította meg a sétát. Minden helyszínen középiskolásaink, táncosaink elevenítették fel 1848. március 15-e jelentős eseményeit. A Petőfi téren Csányi József polgármester és Lezsák Sándor országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. Ezt követően az ünneplők együtt szavalták el a Nemzeti dalt, és elhelyezték koszorúikat a szabadságharc költőjének szobra előtt.

Részletek
A helyi sajtósokat is köszöntötték - videóval

A helyi sajtósokat is köszöntötték - videóval

2016. március 17. 10:00

Több év kihagyás után az önkormányzat úgy döntött tavaly, hogy a sajtószabadság napján köszöntik a helyi újságírókat, és a legjobbakat elismeréssel tisztelik meg. Idén második alkalommal köszöntötte az újságírókat, rádiósokat és televíziósokat Csányi József polgármester március 15-én, mielőtt átadta Fábián Adriennek, az Infokiskunfélegyháza újságírójának a „Kiskunfélegyháza városáért tett média szolgáltatásért” elismerő oklevelet.

Részletek
Kárpát-medencei feladatok a XXI. századra

Kárpát-medencei feladatok a XXI. századra

2016. március 15. 13:30

Az 1996-ban alapított KÖZÉP-EURÓPA KLUB közhasznú szervezet konferenciát rendez a KÁRPÁT-MEDENCEI MUNKAKÖZÖSSÉG munkacsoportjával együttműködve március 18-án és 19-én „GYILKOS VAGY HUMÁNUS GAZDASÁGOT A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN” címmel Kiskunfélegyházán, a polgármesteri hivatal dísztermében.

Részletek
Középdöntőben a nyugdíjas zenészek

Középdöntőben a nyugdíjas zenészek

2016. március 14. 14:50

Bejutott a VI. Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud középdöntőjébe a Félegyházi Citerazenekar és Énekkar a kecskeméti elődöntőn bemutatott produkciója alapján – mondta el lapunknak Seres Dániel, az együttes vezetője, aki azt is elárulta, hogy nem csak a szakértő zsűri tagjai nyilatkoztak elismerően teljesítményükről, hanem a vetélytársak is.

Részletek