Folytatódhatnak a beruházások
Több Bács-Kiskun megyei település számára is jó hírt hozott a posta: kiegészítő támogatást kapnak a megyei TOP-keretből, hogy megvalósíthassák rég tervezett építéseiket, fejlesztéseiket.
RészletekTöbb Bács-Kiskun megyei település számára is jó hírt hozott a posta: kiegészítő támogatást kapnak a megyei TOP-keretből, hogy megvalósíthassák rég tervezett építéseiket, fejlesztéseiket.
RészletekA termelés bővítésére készül a jánoshalmi Renner cégcsoport. Elővették a régi, a korábbi válság során született forgatókönyvet.
RészletekA hazai vállalatok a következő fél év gazdasági kilátásait illetően döntően pesszimisták, ugyanakkor az alkalmazottaik megtartását illetően már elkötelezettnek mutatkoznak – derül ki a Profession.hu, friss, saját adatbázisban, a cégvezetők, HR döntéshozók és munkatársak megkérdezésével készített reprezentatív kutatásából. Éppen ezért a HR osztályok többsége immár olyan költségcsökkentési megoldásokat igyekszik találni, amely nem járnak a dolgozói állomány csökkenésével. Ez a magyar gazdaság egészét tekintve is kedvező fejleménynek mondható.
RészletekA félegyházi piacon is tart a spárgaszezon. Megosztó zöldségről van szó, van olyan, aki még sohasem kóstolta. Pedig érdemes. A legjobb áron ezekben a hetekben juthatunk hozzá, hiszen nálunk az igazi szezon mindössze egy hónapig tart, május elejétől június elejéig.
RészletekA jelenlegi járványhelyzet a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet petőfiszállási feldolgozó üzemére is komoly hatással van. A járvány berobbanásáig folyamatosan építették a piacaikat, ami most megtorpant. Az iskolák és óvodák bezárásával a konyháknak történő szállítások nyolcvan százalékkal estek vissza – mondta el lapunknak Ván Jenő elnök.
RészletekA kiskunfélegyházi Czakó Szabolcsnak 2016-ban ítélték oda Az Év Agrárembere kitüntető címet, fiatal gazda kategóriában. – Megtisztelő a kitüntetés, és arra ösztönöz, hogy még többet és még jobb minőségben termeljek – nyilatkozta akkor lapunknak a fiatal gazda.
RészletekA koronavírus-járvány megjelenése nehéz helyzetbe hozta a félegyházi szolgáltatókat is. A vállalkozás fenntartása sokuknak létkérdés, ami az ügyfelek megtartásával lehetséges. Mindenki egyedi megoldásokat keres – derül ki az alábbiakból.
RészletekSzokatlan, nehéz helyzet elé állította az egyházakat is a koronavírus miatt kialakult helyzet. Misézni nem lehetett, de a legtöbb plébánia azon igyekezett, hogy a hívőkkel tartsa a kapcsolatot. Az Ótemplom plébánia tapasztalatairól és módszereiről Rónaszéki Gábor atya tájékoztatta a Félegyházi Közlönyt.
RészletekA szocializmus idején a román határnál fekvő kisváros, Komádi gazdasági életére a közeli kendergyár volt a legnagyobb hatással. A Sebes-Körös partján működő üzem volt a környék legnagyobb foglalkoztatója, a nyolcvanas években hatszázan dolgoztak itt, de a rendszerváltás után a legtöbb nagyüzemhez hasonlóan bezárták.
RészletekA svájci székhelyű Flisom Kecskemétet választotta első magyarországi beruházása helyszíneként, az alföldi városban 12,5 milliárd forint értékű beruházás keretében napelem-paneleket előállító gyárat létesít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Részletek