KSH: mérséklődött a természetes fogyás januárban

KSH: mérséklődött a természetes fogyás januárban

2016. március 26. 11:20

A KSH, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az év első hónapjában 4,3 százalékkal kevesebb gyerek született az előző év azonos időszakához viszonyítva, a halálozások száma pedig 15 százalékkal csökkent. A természetes fogyás 1628-cal volt kevesebb a tavaly januárinál.

Részletek
Forgalomkorlátozás a Molnár Béla utcában

Forgalomkorlátozás a Molnár Béla utcában

2016. március 30. 16:30

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya tájékoztatja a város lakosságát, hogy március 31-én, csütörtökön 7 órától 16 óráig veszélyes fák kivágása miatt lezárják a Molnár Béla utca elejét a 8. számig. Kérik a gépjárművezetőket, hogy a forgalomkorlátozást szíveskedjenek figyelembe venni és annak megfelelően közlekedni.

Részletek
Együtt örültek a kitüntetésnek

Együtt örültek a kitüntetésnek

2016. március 26. 09:30

Büszkén mutatta feleségének, Eszter asszonynak legújabb kitüntetéseit Deli József nyugállományú ezredes. A 85. születésnapját nemrégiben ünneplő katonatiszt a Honvédelemért Kitüntető Cím arany fokozatát vette át Vargha Tamás miniszterhelyettestől a Stefánia Palotában március 10-én. Ennek előtte pedig a honvédelmi minisztériumban egy 1848-as tarackágyú makettjének átadásával ismerték el katonai munkásságát.

Részletek
Felújítás miatt költözik a Takarékszövetkezet

Felújítás miatt költözik a Takarékszövetkezet

2016. április 3. 15:40

A kiskunfélegyházi Fókusz Takarékszövetkezet tájékoztatja ügyfeleit, hogy felújítás miatt április 4-étől a Gorkij utca 4. szám alatti fiókja átmenetileg átköltözik a Szent János tér 1. szám alá. A megszokott szolgáltatásokat ugyanúgy vehetik igénybe, munkatársaik mindent megtesznek a zökkenőmentes ügyintézésért. A régi fióknál továbbra is üzemelni fog a bankjegykiadó automata. További információ kapható a 76/560-804-es telefonszámon.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2016. március 24. 15:20

A Kiskunfélegyházán és környékén 2016. 11. hetében újszülöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek
Félegyháziak a világban - Dr. Nemes-Nagy Tibor

Félegyháziak a világban - Dr. Nemes-Nagy Tibor

2016. március 26. 07:30

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 2015. december 1-jei hatállyal Nemes-Nagy Tibort nevezte ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. élére Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár javaslatára. Nemes-Nagy Tibor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztályának főtanácsadójaként dolgozott, korábban a Külgazdasági és Külügyminisztérium osztályvezetője volt. Eddig a szűkszavú hír, aminek kapcsán egy félegyházi kötődésű szakember sikerének örülhettünk.

Részletek