A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának több munkatársa tartott előadást a megyei halászati őrök számára.
RészletekA karácsony a családé, a szereteté és a nyugalomé, ám időben fel kell rá készülnünk. De hogyan? – Erre kerestük a választ nem reprezentatív körkérdésünkkel.
RészletekBántalmazta, majd ellopta a sértett pénzét az a körözött férfi, aki közel két éven át prostitúciós tevékenységből származó jövedelemből tartatta ki magát.
RészletekDecember 1-jétől megváltozott a félegyházi városi kórházban a laborleletek kiadásának időpontja – tájékoztatta a Közlönyt dr. Körtvélyessy András igazgató. Hétfőnként 14-17, kedden és szerdán 14-15, csütörtökön 14-17, pénteken 11-13 óra között vehetik át a betegek laborleleteiket.
Részletek2 kukás gyűjtési rendszert vezetett be december 5-étől Kiskunfélegyháza egyes körzeteiben a térség hulladékgazdálkodási közszolgáltatója, az FBH-NP Nonprofit Kft. A részletekről Balla Lászlót kérdeztük.
RészletekMóra László (1890. október 20. – 1944. december 29.) író, költő verseket és ifjúsági műveket írt. Művei: Álmok szekerén (versek), Sír egy ország (versek), Így jó (versek), Három borsó, három korsó és egyéb mesék, XX. század (versek), Szobor az utcasarkon (regény), Nyolcévesek szövetsége (regény).
RészletekÚj rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon gazdához juttatható.
Részletek1929. december 26-án szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya-szobrot Kiskunfélegyházán.
Részletek