1949. december 21-én a Kiskun Múzeum épületében megnyílt a Népkönyvtár, a mai Petőfi Sándor Városi Könyvtár jogelődje.
Részletek1824. december 1-jén született Boczonádi Szabó József a 1848-49-es szabadságharc őrnagya, Félegyháza országgyűlési képviselője, a Ludovika Akadémia parancsnoka (†1893).
RészletekA hét ünnepe: Szerda - Xavéri Szent Ferenc áldozópap.
RészletekA Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézményének diákjai páratlan sikereket értek el a 2014. évi országos őszi gépíróversenyen.
RészletekCsepelen a Jedlik Ányos Gimnáziumban rendezték meg azt a kétnapos komplex természettudományos ismereteket követelő csapatversenyt, amelyen most először vett részt a Móra Ferenc Gimnázium csapata Zajacz Lajos tanár úr vezetésével.
RészletekAdventi keresztállítási ünnepséget tartott november 30-án a Petőfi téren a Jobbik kiskunfélegyházi szervezete. Köszöntőt mondott Csányi József polgármester és Kollár László önkormányzati képviselő. A keresztet megáldotta Talapka István főesperes és Hajagos Gyula plébános. A műsorban közreműködött Sövény Tibor és Kiss Ákos Jenő előadóművészek, valamint a Cantati Giovani Kamarakórus. A rendezvényen megjelenteket forró teával és langallóval kínálták a szervezők.
RészletekA TV2 idén is meghirdette a Süss fel nap programját, amely idén a tehetséget, a tehetséggondozást állította a középpontba. A programba kizárólag 14 éven aluli különlegesen tehetséges gyerekek kerülhettek be pályázat útján. A jelentkezés november 2-ig zajlott és a legjobb 10 pályázó közé bekerült a kiskunfélegyházi Gál Krisztián - Pindur Cintia versenytáncos pár is.
Részletek24 óra alatt közel 2400 járművezetőt ellenőriztek a kecskeméti, a tiszakécskei és a lajosmizsei rendőrök.
Részletek