![Ballagások Kiskunfélegyházán Ballagások Kiskunfélegyházán](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/184977.jpg)
Ballagások Kiskunfélegyházán
Május 5-én és 6-án ballagnak el a kiskunfélegyházi középiskolás végzős diákok. Az intézmények ünnepségének időpontjai az alábbiakban olvashatók.
RészletekMájus 5-én és 6-án ballagnak el a kiskunfélegyházi középiskolás végzős diákok. Az intézmények ünnepségének időpontjai az alábbiakban olvashatók.
Részletek104. születésnapján, családja körében köszöntötték Juhász Istvánné Erzsike nénit április 25-én, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény Csanyi úti otthonában. Az eseményen megjelent dr. Réczi László önkormányzati képviselő is.
RészletekGulyás Józsefné Ilona 50 évesen döntött úgy, hogy nem vár tovább régóta dédelgetett álmának megvalósításával: vállalkozó lesz. Korábban 15 évig újságkihordással foglalkozott, de mindig ott motoszkált benne a vágy: szeretne valamit létrehozni, alkotni, megteremteni, szeretne a maga ura lenni. A félelem persze ezer arcot öltött számára is – rémisztő kilátásokat festve kudarcról, sikertelenségről, pénzügyi kilátástalanságról – mire összegyűjtötte a bátorságot. 2020-ban megvásárolta első hímzőgépét, kibérelt egy aprócska üzlethelyiséget, és elindította a Kreatív Hímzőkuckót.
RészletekEgy 13 éves lány megtalálásában kérik a lakosság segítségét a kiskunfélegyházi rendőrök.
RészletekA Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola mindig nagy hangsúlyt fektet a tehetségek gondozására, a versenyeztetésre. Idén a Tudásbajnokság vármegyei fordulójából két diák is országos döntőbe jutott. Ez a kihívásokkal teli tanulmányi verseny felsős berkekben már komoly presztizst és rangot vívott ki magának a szaktanárok körében.
RészletekA napokban emlékezett családja Lajos Ferenc kerékpárjavító mester születésének századik, halálának harmincnegyedik évfordulójára. A mester, aki megjárta az orosz fogságot is, 1950-ben útőrként kezdte a munkásságát a KPM Kecskeméti Igazgatóságnál, majd címfestő és burkolatfestő munkakört látott el 1980-ig.
Részletek2021 őszén kísérletképpen alakítottak ki néhány vegyes fajtájú tavaszi virághagymás ágyat a Kossuth utcán. A kísérlet lényege az volt, hogy hosszú virágzási idejű, több éven keresztül helyben hagyható virághagymákból természetes virágmezőre emlékeztető virágfelület alakuljon ki – árulta el Nagy Ágnes főkertész.
RészletekMóra Ferenc már kisgyermek kora óta segítette szüleit: az egyik szomszédban bölcsőt ringatott, a másiknak a szamarát legeltette, a szabónak segített fércet fejteni. Mindezekért cserébe csicsókát vagy pattogatott kukoricát kapott. Később a tehetséges diák a jómódúak gyengébben tanuló gyermekeit oktatta, így biztosította tanulmányait. Először Ring Pál vendéglős fiát, Lászlót, majd Walleshausen Gyulát korrepetálta. Ekkor ismerte meg Gyula szépséges húgát, Ilonkát, akit öt év jegyesség után 1902. július 14-én, Kiskunfélegyházán vett feleségül a Szent István Templomban.
RészletekKülönleges zenei koncertet szerveztek április 21-én az esti órákban a kiskunfélegyházi VÁLASZ Szenvedélybetegsegítő és Drogprevenciós Központ – Konferencia és Misszós Centrumban.
Részletek131 éve, 1882 óta tartjuk május elsején a munka ünnepét, de e jeles napon emlékeznek a katolikusok Jézus nevelőapjára, Munkás Szent Józsefre, az ácsra, és ehhez kötődik a majális és a májusfa-állítás szokása is. Körkérdésünkben arról kérdeztük a félegyháziakat, hogy számukra mit jelent, milyen emlékeket idéz ez az ünnep?
Részletek