Várják az ajánlásokat a kitüntető díjakra
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata – a 10/2016. /IV. 01./ önkormányzati rendelete alapján – lehetőséget kínál kitüntető cím, kitüntető díjak és elismerő oklevél adományozására.
RészletekKiskunfélegyháza Város Önkormányzata – a 10/2016. /IV. 01./ önkormányzati rendelete alapján – lehetőséget kínál kitüntető cím, kitüntető díjak és elismerő oklevél adományozására.
Részletek2022-ben több országos jelentőségű sportesemény helyszíne lesz a városi sportcsarnok. Erről Iványi Ferenc, a Félegyházi Termál Parkfürdőt és a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokot összefogó programiroda vezetője beszélt, amikor az elmúlt év eredményeiről és a közeljövő terveiről kérdeztük.
RészletekKedves Félegyháziak! Városunk soha nem látott változásokon ment át az utóbbi években. A megtisztelő önkormányzati választási eredményeket követően kollégáimmal megkettőzött erővel láttunk neki a munka folytatásának és terveink megvalósításának. Pár hónap múlva azonban jött a járvány és egy időre úgy tűnt, mindent visz. Pénzt, munkahelyeket, terveket.
RészletekA fehér karácsony ugyan váratott magára, de szombaton mégiscsak leesett az idei első hó. Szép tájat, nyugalmat varázsolva vasárnapra is a hidegben szundikáló Félegyházának. Álljunk meg egy pillanatra, és éljük át a tél szépségét Fantoly Márton fotóival.
RészletekAz elmúlt évek legnagyobb vendégforgalmát érte el 2021-ben a Félegyházi Termál Parkfürdő – tudtuk meg Kelemen József fürdővezetőtől, aki elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti bezárást és részleges nyitvatartást a nyári hónapok vendégdömpingje ellensúlyozta.
RészletekMegérkezett. Ezúttal nem a rangosabbik formában, csak szerényen. Tél tábornok ugyanis még várat magára, ezúttal Tél őrmester látogatott el hozzánk. Önmagában persze nem hír, hogy télen esik a hó, azonban az egyre ritkább havas telek, úgy tűnik, kihalóban vannak – már amennyire hihetünk a meteorológusoknak. Az előrejelzések szerint a következőkben inkább a fagypont fölötti, napos időszak lesz a jellemző. A ma délutáni csodát Fantoly Márton fotói örökítették meg.
RészletekIdén is folytatja népszerű fotópályázatát a kiskunfélegyházi Tourinform iroda. Ezúttal Kiskunfélegyháza értékei címmel hirdettek versenyt.
RészletekHarmadával csökkent a fagyos napok száma a klímaváltozás miatt az elmúlt 120 évben Magyarországon – állapították meg meteorológiai szakértők.
RészletekUrunk megkeresztelkedésének vasárnapja – 2022. január 9.
Részletek