Előkelő helyen végeztek a dózsások

Előkelő helyen végeztek a dózsások

2018. április 27. 15:30

Április 21-én rendezték meg Szolnokon a 22. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntőjét, ahol a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola két korosztályban is képviselte városunkat. A döntőbe a területi fordulók eredményei alapján kategóriánként a 13 legjobb csapatot hívták meg. A dózsások ebben az erős mezőnyben végeztek mindkét csoportban (5-6. és 7-8. évfolyam) a nagyon előkelő negyedik helyen, alig lemaradva a dobogóról.

Részletek
Csak kesztyűs kézzel!

Csak kesztyűs kézzel!

2018. április 29. 15:30

A veszélyes anyagok okozta munkahelyi megbetegedések számának jelentős csökkenésére számítunk az Európai Unió által kezdeményezett, hazánkban április 26-án indult kampány nyomán – hangzott el a hazai kampánygazda, az Európai Munkavédelmi Ügynökség Nemzeti Fókuszpontjának mai sajtótájékoztatóján. Az európai vállalkozások 38%-a rendszeresen használ veszélyes anyagokat, amelyek évente 120 ezer daganatos megbetegedést és 80 ezer halálesetet okoznak.

Részletek
Diákönkormányzatot választottak a félegyházi fiatalok

Diákönkormányzatot választottak a félegyházi fiatalok

2018. április 27. 15:00

A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat április 24-én választott új polgármestert és képviselőket. A város oktatási intézményeiben sokan járultak az urnák elé, a választás a szabályoknak megfelelően, zökkenőmentesen zajlott. A leadott voksok alapján a diákközösség Barna-Pap Adriánt, a Szent Benedek Gimnázium tanulóját választotta diákpolgármesterré. A GYIÖK megválasztott képviselői és polgármesterük április 26-án a város képviselő-testületének ülésén tették le esküjüket, és vették át a megbízólevelet Csányi József polgármestertől.

Részletek
Előtérben a kreatív és innovatív nők

Előtérben a kreatív és innovatív nők

2018. április 30. 13:30

Bátor, alkotó magyar hölgyek projektje is Millenniumi díjban részesült idén a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából, amelynek idei mottója: „A változás előmozdítói: kreatív és innovatív nők.” A nemzetgazdasági miniszter és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke által átadott díjjal a magyar művészeti és technológiai kultúra örökségének ápolásában, közvetítésében és védelmében jeleskedő intézményeket, valamint innovatív projekteket és társaságokat tűntetett ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).  

Részletek
A bajba jutottaknak nyújtott segítség emberi kötelességünk

A bajba jutottaknak nyújtott segítség emberi kötelességünk

2018. április 28. 07:30

– A bajba jutott társainknak nyújtott segítség és az életmentés emberi kötelességünk. Örömmel tölt el bennünket, hogy 11 iskola csapata jelent meg a városi elsősegélynyújtó versenyen, és az hogy idén az általános iskolásokhoz a középiskolások is csatlakoztak – fogalmazta meg Wolnerné Vidéki Szilvia intézményvezető az Elsősegélynyújtó Verseny városi fordulójának megnyitásakor a József Attila Általános Iskolában, április 24-én.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2018. április 26. 14:30

A Kiskunfélegyházán és környékén 2018. 15. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek
Új seprő jól seper - videóval

Új seprő jól seper - videóval

2018. április 27. 07:30

Két kommunális takarítógépet, azaz utcaseprőgépet vásárol a félegyházi önkormányzat. Erről – 31 napirendi pont között – április 26-i ülésén határozott a képviselő-testület.

Részletek
Munka, játék, szórakozás jellemezte idén is a mezgés diáknapot

Munka, játék, szórakozás jellemezte idén is a mezgés diáknapot

2018. április 26. 16:30

A mezgések idén április 25-én tartották meg diáknapjukat. A tanulók a hagyományoknak megfelelően ezt a napot is munkával kezdték. A reggeli órákban megtisztították a szeméttől iskolájuk környékét, valamint a tangazdaság melletti utakat. Ezt követően a tangazdaságban a vetélkedők, a játék és természetesen a főzőcskézések vették át a főszerepet. Készítettek madárijesztőket, ismerkedtek az íjászattal, erejüket a munkagépek kerekeinek görgetésével, ügyességüket pedig a kerékpáros akadálypályán tették próbára.Ezután következett a finom ebéd, a kötetlen beszélgetés, a henyélés a lombok alatt.

Részletek
Csodálatos tájakon jártak a PG diákjai Erdélyben

Csodálatos tájakon jártak a PG diákjai Erdélyben

2018. április 27. 09:30

Felejthetetlen, élményekben gazdag utazáson vehettek részt a Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének és a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola diákjai március 18-26 között az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő által kiírt „Határtalanul" pályázaton nyert támogatásnak köszönhetően.

Részletek
Napokon belül indulhatnak az önkormányzati útépítések – megújul a Nefelejcs utca és befejezik a Csólyosi utat

Napokon belül indulhatnak az önkormányzati útépítések – megújul a Nefelejcs utca és befejezik a Csólyosi utat

2018. április 26. 11:30

Önkormányzati forrásból új burkolatot kap idén a Nefelejcs utca, az utolsó egy kilométeres szakaszon is elkészül a Csólyosi út felújítása, továbbá járda és kerékpártároló épül az Aranyhegyi lakótelepen. A kivitelezési feladatokra kiírt közbeszerzési eljárás a napokban lezárult, a legjobb ajánlatot adó, félegyházi székhelyű Út-Ép-Ker Kft. kapta meg a lehetőséget a kivitelezésre. A munkálatok a vállalkozási szerződés aláírását követően, azaz május elején megkezdődhetnek. A kivitelezéssel három hónapon belül végezni kell. A három projekt teljes bekerülési költsége 190 millió forint, amit teljes egészében az önkormányzat finanszíroz.

Részletek