A Szent István Templom hírei
A filmklub következő vetítése április 27-én, pénteken, az esti szentmise után lesz a plébánián. Mindenkit hívnak és várnak.
RészletekA filmklub következő vetítése április 27-én, pénteken, az esti szentmise után lesz a plébánián. Mindenkit hívnak és várnak.
RészletekA MATEGYE Alapítvány ebben az évben is megrendezte a Kecskeméti Matematikai Tehetségnapot, amelynek részét képezi a Kecske Kupa Csapatverseny. A szervezők már az ősszel lezajlott 1. forduló előtt felkérték a Kiskunfélegyházi Batthyány Általános Iskolát, hogy helyszínként is kapcsolódjon be a verseny területi lebonyolításába. Az eddigi két fordulóba a félegyházi csapatokon kívül Makóról és Szegedről is érkeztek versenyzők.
RészletekA Föld napja alkalmából rendezett interaktív játszóházzal várta az alsó tagozatos diákokat április 20-án, pénteken délelőtt a Móra Ferenc Művelődési Központ. A programra öt általános iskolából érkeztek a gyerekek. A délelőtt jó hangulatban, és a környezetvédelem szellemében telt. A résztvevők különböző állomásokon, játékos formában, csapatmunkában bővíthették már meglévő tudásukat a szelektív hulladékgyűjtésről, az újrahasznosítás lehetőségeiről pedig a kézműves foglalkozás keretében beszélgettek. A környezetszennyezés különböző formáival Romhányi József dr. Bubó című meséje hozta közel a gyerekekhez.
RészletekA Kiskunságban még vannak olyan kivételes területek, köztük a Dunatetétlen melletti szikes tó, a Böddi-szék is, ahol a fényszennyezés nem halványítja el az égbolton ragyogó csillagokat. Áprilisban az ilyen területekről már remekül megfigyelhető az éjszakai égboltot átszelő fehér, ködszerű sáv, a Tejút. A csillagos égboltról Bella László készített lélegzetelállító fotókat fotó április 14-én, a Böddi-széken, a Kiskunsági Nemzeti Parkban.
RészletekA szép virágoknak, a ragyogó napsütésnek és egymásnak örülhettek a félegyháziak április 21-én a főtéren, a Tavaszi Virágünnepen. Sokan vásároltak a gazdag virágkínálatból is, hogy tovább szépítsék kertjüket, előkertjüket, balkonjukat.
RészletekEgy korábbi cikkben már beszámoltunk róla, hogy a Natura Hungarica Alapítvány pályázatában két Community box-ot szeretne létrehozni a városban. A dobozok szolgálnak majd, hogy bárki, aki teheti, száraz, tartós élelmiszert helyezzen el benne a rászorulók részére. A boxokat a Szent Benedek Gimnázium 11/b. osztálya készíti el.
RészletekA Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület hirdetett rajzpályázatot általános iskolás és középiskolás diákoknak, hogy alkotókedvüket és tehetségüket felvillantva bemutassák, miként látják ők városunkat. Április 20-án, a Móra Ferenc Művelődési Központban rendeztek kiállítást a beérkezett pályaművekből. Aki veszi a fáradságot és ellátogat a kiállításra, friss szemléletű, szép és izgalmas Félegyházát ismerhet meg.
RészletekAz ember és kutya közötti kapcsolat legszebb példáiból számos legendás történet született már, és sokan vagyunk, akik hétköznapi élményekben tapasztaljuk meg ennek a különleges állatfajnak a rendkívüli intelligenciáját, hűségét, odaadását. Azok pedig, akik időt és fáradságot nem kímélve terápiás kutyát képeznek négylábújukból, néha igazi kis csodák részesévé is válhatnak általa.
RészletekA térségben lévő nevelési-oktatási intézmények tanulóinak és az óvodás gyermekek óvodai foglalkozáson kívüli kompetenciafejlesztését tűzte ki célul a Szakmaközi Művelődési Ház, amely április 1-jétől megkezdte az EFOP-3.3.2-16 Kulturális intézmények a köznevelés eredményességért elnevezésű pályázati konstrukció támogatott projektjének megvalósítását.
RészletekA kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripar Szakképző Iskola adott otthont a 18. Lovász Szakma Kiváló Tanulója Versenynek. A megmérettetésen nyolc iskola 15 lovász tanulójának kellett bizonyítania szakmai felkészültségét. A verseny első napján, 18-án elméleti kérdések megválaszolására volt kíváncsi a szakértő zsűri. Másnap fogathajtó és lovas képességeiket kellett megmutatni a versenyre nevező 11 lánynak és 4 fiúnak. A házigazdák nem csak kiváló szervezőnek, rendezőnek bizonyultak, de azt is megmutatták, hogy a városban kiváló lovasokat képeznek. Ennek bizonyítéka, hogy tanulóik közül Jaksa Brigitta az első, Benkó Izabella a második helyezést érte el. Felkészítő tanáraik Szajbert Éva és Kamocsa Dorisz voltak.
Részletek