Magyari Béla emlékére
A kiskunfélegyházi születésű Magyari Béla tartalmas életútjának állomásait Tarjányi József foglalta össze. A város díszpolgára 68 éves korában hunyt el. Halálhírét szülővárosában mély megrendüléssel fogadtuk.
RészletekA kiskunfélegyházi születésű Magyari Béla tartalmas életútjának állomásait Tarjányi József foglalta össze. A város díszpolgára 68 éves korában hunyt el. Halálhírét szülővárosában mély megrendüléssel fogadtuk.
RészletekEbből az alkalomból tart megemlékezést K. Csontosné Tompa Anna nyugalmazott pedagógus a költő életéről és munkásságáról. Az irodalmi est május 10-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik a Hattyúházban. Közreműködik: Mayer László.
RészletekA családhoz közel álló források arról adtak hírt, hogy 68 éves korában elhunyt Magyari Béla, aki Farkas Bertalan tartalékaként megkapta a kiképzést, hogy az űrbe utazhasson.
RészletekA Föld napján madárodúk készítésére várták a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket a Móravárosi óvodába. Nagy volt az érdeklődés, és hogy a madarak otthonai szakszerűen is készüljenek el, abban Meizl Ferenc, a félegyházi Madárbarát Klub vezetője volt segítségére mindenkinek. A most elkészült 50 madárodúkat ezúttal nem a közterületeken, parkokban helyezik ki, hanem készítőik hazavitték, hogy kertjükben, előkertjükben is gondozni tudják a madarakat, miközben megismerkednek velük, szokásaikkal, igényeikkel.
RészletekÁprilis 9-e és 13-a között rendezte meg a József Attila Általános Iskola a „József Attila hét” kulturális rendezvénysorozatát. A diákok számára egész héten át színes programokat, vetélkedőket kínáltak az intézmény pedagógusai. A kultúra és különböző szaktárgyak területén számos vetélkedőn mérhették össze tudásukat a tanulók játékos formában. Többek között társasjáték-délután, angol és német nyelvi iskolák közötti vetélkedő, alsó tagozatos tantárgyi versenyek, és új színfoltként a „JÓ-DIÁK” műveltségi vetélkedő biztosított lehetőséget a minőségi időtöltésére.
Részletek125 éves a Kiskunfélegyházi Tűzoltóság, ezért idén Kiskunfélegyházán rendezi meg a Megyei Tűzoltó Napot május 3-án, csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - adta hírül a keol.hu
RészletekA Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a lakosságot, hogy április 30-án, hétfőn a szemétszállítás a megszokott rend szerint történik. A kedden, május 1-jén esedékes hulladékszállítást május 2-án, szerdán pótolják. Kérik a lakosságot, hogy reggel 6 óráig helyezzék ki a hulladéktároló edényeket.
RészletekA tavasz beköszöntével megkezdték a karbantartási munkálatokat a szakemberek, amelyek jelenleg is tartanak. A kötelező állagmegóvó feladatok mellett sok energiát fordítanak a strand felvirágoztatására, amely során a szezonális virágok mellett kúszócserjék, lilaakácok is ültetnek mind a fürdő utcafronti részein, mind a strand területén. A május 7-i nyitásra meglepetéssel készül a strand vezetősége a laptoppal, táblagéppel és okostelefonnal érkező vendégek számára. A karbantartási munkák június végén, július elején folytatódnak a fürdő beltéri medencéinek, a szauna és gőzkabin területének állagmegóvási munkáival. A tervezett munkálatok mellett a strand folyamatos nyitvatartással várja vendégeit.
RészletekIdén a tavalyinál másfél hónappal korábban, április 23-án kezdődött az országos szúnyogirtási program. A vérszívók ellen a tenyészőhelyeken lépnek fel egy környezetbarát, úgynevezett biológiai eljárással.
RészletekA nyomozást befejezve vádemelést javasolnak a Bács-Kiskun megyei nyomozók.
Részletek