Helyi hírek 2017. december 1. 09:30

Ülésezett a képviselő-testület - videóval

Képgaléria
26 napirendi pontot tárgyalt meg november 30-i ülésén a félegyházi képviselő-testület. Elhangzott például, hogy az önkormányzat által megvásárolt Béke téri ingatlan bontása hamarosan megkezdődhet, aminek a költsége – a legkedvezőbb ajánlat értelmében – 4,8 millió forint + áfa lesz. A megállapodás szerint december 5-éig veszi birtokba az önkormányzat az ingatlant, ezt követően, a szükséges engedélyek beszerzése után, kezdődhet meg ténylegesen az épület bontása, majd a tervezett parkoló kialakítása.

Vita övezte a reklámhordozók építményadójával kapcsolatos rendelet módosítását, amely szerint négyzetméterenként 12 ezer forintban állapították meg az adó mértékét. A módosításra azért volt szükség, mert a magasabb szintű jogszabály értelmében 2018. január 1-jétől a helyi adókról szóló törvény új paragrafusa szerint adóköteles lesz az önkormányzat illetékességi területén fekvő ingatlanokon elhelyezett reklámhordozó (ennek fogalmát a településkép védelméről szóló törvény egyértelműsíti).

A képviselő-testület arról is határozott, hogy az önkormányzat pénzügyi segítséget nyújt a gyűjtőkémény-ügyben érintett félegyházi lakóközösségeknek. Erről szóló cikkünk itt olvasható:

http://felegyhazikozlony.eu/sa_hirek/i_helyi_hirek_2/i_segitseget_nyujtana_az_onkormanyzat_a_gyujtokemeny_13620/t_Seg%C3%ADts%C3%A9get%20ny%C3%BAjtana%20az%20%C3%B6nkorm%C3%A1nyzat%20a%20gy%C5%B1jt%C5%91k%C3%A9m%C3%A9ny-%C3%BCgyben%20%C3%A9rintetteknek/index.html

Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete legközelebb – és egyben az idén utoljára – december 14-én, csütörtökön 16 órakor ülésezik.

 

Kövessen minket a Facebookon is!