Kitekintő 2014. július 17. 10:00 Forrás: MTI

Most kell regisztrálni az állami nyelvtanfolyamokra

Most kell regisztrálni az állami nyelvtanfolyamokra
Megnyílt a diplomamentő program regisztrációs felülete az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján, adta hírül a Magyar Hírlap.

A kormány januárban jelentette be, hogy államilag támogatott nyelvtanfolyamokat hirdet azoknak, akik azért nem kaphatták meg diplomájukat, mert nincs nyelvvizsgájuk. Az Index információi szerint ma összesen 49 370 embert választ el csak a nyelvvizsga a diplomától.



A különböző intenzitású tanfolyamokon angol, német és francia nyelvet lehet majd tanulni, a maximálisan adható támogatás fejenként 300 ezer forint lesz, a nyelvvizsga díját viszont már mindenki maga állja.  A Magyar Hírlap szerint aki a tanfolyam után nem szerzi meg a nyelvvizsgát, annak a támogatási összeg felét vissza kell fizetnie, aki pedig az órákon sem vesz részt, annak az egészet.

Az Ofatár regisztrációjában többek között mellékelni kell az egyetemi záróvizsga igazolását is. A képzéseket egyelőre nem hirdették meg, de az egyes kurzusokra kizárólag azok kerülhetnek be, akik nyilvántartásba vetették magukat.

Kövessen minket a Facebookon is!