Az 1990-es években sorra újultak meg a kiskunfélegyházi oktatási intézmények tornatermei. A Mezgé, vagyis a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium számára is felmerült egy új tornaterem építésének igénye. Budapest Főváros Levéltára egy erre vonatkozó, a Típustervező Intézet tervtárában fennmaradt tervet őriz.
RészletekIngyenes közlekedésbiztonsági napot tart a tanpályáján a Süveges Képző- és Vizsgaközpont november 18-án, szombaton 9 és 12 óra között. Ez már a harmadik ilyen tematikára épülő eseményük, amivel szeretnék minden korosztály figyelmét felhívni a balesetmentes és biztonságos közlekedés ismérveire. A részletekről Süveges Sándor igazgató beszélt.
RészletekA város csaknem 200 éves egészségügyi történetének, a több mint 70 éves kórháznak és a kórház születésénél bábáskodó főorvosoknak állít emléket az a márványoszlop, amelyet október 27-én avattak fel a városi kórház főbejáratánál.
RészletekÁrvácskákkal és krizantémokkal emlékezünk Mindenszentek ünnepén és Halottak napján. A kiskunfélegyházi piac és a Béke-tér is termelőkkel telt meg, akik koszorúkat, sírcsokrokat, vágott és cserepes virágokat kínálnak.
RészletekMinden évben új képzésekkel, új lehetőségekkel jelentkezik a Déli Agrárszakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a felnőttképzés terén – tudtuk meg Kis Miklós felnőttképzési vezetőtől.
RészletekOktóber 21-én rendezték meg az I. FTSI Őszi Labdarúgókupát, amelyen az egyesület két csapata mellett Csongrád, Bugac, Kiskunmajsa és a Kecskemét UFC U11-es fiataljai mérkőztek. A találkozókról elmondható, hogy jó iramú, gólra törő játékot mutatott minden résztvevő csapat.
RészletekA „Láng van szívemben…” sorozat vendégeként Dalmay Árpád műfordítóval, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagjával beszélgetett október 26-án a kárpátaljai Petőfi-kultusz ápolásáról dr. Tarjányi József, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja a városi könyvtárban.
RészletekEgész Kiskunfélegyháza Petőfi-lázban ég, hiszen kétszáz éve született a lánglelkű költő, a magyar szabadságharcosok pedig 175 évvel ezelőtt fogtak fegyvert a hazáért. Az egykori, sokak által nagyra tartott Petőfi Sándor Iskola falai között jelenleg működő Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola és Gimnázium közössége témahetet szervezett az emlékezés, tudatosítás jegyében, azért, hogy a szabadság eszméje megszülethessen a szívekben, s hogy eddzük akaratunkat, növekedjék vágyunk a szabad gondolatok felé és azok megvalósítására.
Részletek