
Rendőrségi jogosítványokat kaptak a válsághelyzetben dolgozó katonák
Az Országgyűlés hétfőn a rendőrségnek és a honvédségnek is új jogosítványokat, valamint feladatokat adott a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.
RészletekAz Országgyűlés hétfőn a rendőrségnek és a honvédségnek is új jogosítványokat, valamint feladatokat adott a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.
RészletekInformációs napot rendez a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatalának Foglalkoztatási Osztálya szeptember 22-én, kedden 9 órai kezdettel a Petőfi szobor előtti téren.
RészletekÁder János köztársasági elnök honvédelmi miniszterré nevezte ki Simicskó Istvánt. A honvédelmi tárca vezetője korábban Hende Csaba volt, akinek azért kellett távoznia, mert Orbán Viktor miniszterelnök elégedetlen volt a határzár építésének ütemével.
RészletekLemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter - közölte a Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel. A tájékoztatás szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.
RészletekAlkotmánybíróságon (Ab) támadták meg azt a kúriai döntést, amely elrendelte a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést - mondta el az alkotmányjogi panaszt benyújtó Dessewffy Alice ügyvéd az MTI-nek.
RészletekNettó egymilliárd forintért rendelt új egyenruhát a MÁV a formaruha viselésére jogosult, illetve kötelezett dolgozóinak – írja a Világgazdaság. A megbízás értelmében az első tételeket már az idén szeptembertől szállítják a MÁV-nak, amely 2018. január 1-jéig az utolsó kollekciót is szeretné kiosztani dolgozóinak.
RészletekNyilvánosságra hozták a www.felvi.hu oldalon szerda délután az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait. Ezzel eldőlt, hogy a csaknem 8200 pótfelvételiző közül kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.
RészletekRövid, súlyos betegség után életének 69. évében hétfőn elhunyt Nagy Sándor MSZP-s politikus, a Miniszterelnöki Hivatal egykori politikai államtitkára – közölte a család. Temetéséről később intézkednek.
RészletekRengeteg banki ügyfél kaphatta meg a már most a forinthiteles elszámolási értesítőjét. Egyelőre nem tudni, hogy hányan érintettek a mostani elszámolásban, de becslések szerint akár 3,5 millió (!) szerződés után kaphatnak pénzt az adósok.
RészletekVaszily Miklós megbízott vezérigazgatóként vezeti tovább a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot, miután elődje, Szabó László Zsolt augusztus 15-i hatállyal lemondott.
Részletek