Félegyházi siker az országos klarinétversenyen
A XVI. Országos Klarinétverseny területi válogatóját november 22-én, Szegeden rendezték meg. A Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Művészeti Iskolát Szeri Ágnes képviselte a megmérettetésen.
RészletekA XVI. Országos Klarinétverseny területi válogatóját november 22-én, Szegeden rendezték meg. A Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Művészeti Iskolát Szeri Ágnes képviselte a megmérettetésen.
RészletekMúlt és jelen Kiskunfélegyházán – városunk 1920-as évei a 2020-as években címmel megnyílt a Wesel Hugó fotókör tárlata november 27-én, szerdán a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
RészletekA Kecskemét ezer arca című kiállítás egyben az első nagyszabású kecskeméti fotópályázat is, bemutatkozási lehetőséget nyújt az amatőr fotográfusok számára, akiknek alkotásait neves szakmai zsűri is értékeli majd.
Részletek19. alkalommal adták át a vármegyei Prima díjakat és elismerték a sikeres vállalkozókat is november 22-én, pénteken este a kecskeméti Sheratonban. A Közönségdíjat a Félegyházi Táncszínház nevében Csonka Szilvia, a Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület elnöke vehette át.
RészletekTöbb mint 70 általános iskolás vett részt novemberben a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Aranyalma mesemondó találkozóján. A zsűrik döntése alapján a megyei mesemondó találkozón Majoros Szandra és Vukelity Liza, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola tanulói képviselhetik városunkat.
RészletekAdventi hangversenyt ad a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa zenész barátaikkal kiegészülve december 15-én, vasárnap 15:30-as kezdettel a kiskunfélegyházi Szent István templomban. Az eseményen Vili Balázs karnagy vezényel. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak.
RészletekAz adventi időszak és karácsony közeledtével egyre több helyen hallunk ünnepi dallamokat, sokunknál pedig az ünnepre való hangolódás szerves része a karácsonyi dalok hallgatása. De vajon miben rejlik a zene ereje és mitől lesz a zenével még varázslatosabb az ünnep? A témában Kis-Fekete Vilmossal, a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójával beszélgettünk.
RészletekÉjszakába nyúló fesztiválozásra számíthatnak azok, akik az ünnepek előtt egy hatalmas bulival zárnák le a 2024-es évet. A Budapest Park december 20-án és 21-én első alkalommal rendezi meg téli fesztiválját, a Winterfestet az MVM Dome-ban, a kétnapos őrület fellépői listája pedig egyre csak bővül. Mutatjuk a már majdnem teljes lineupot.
RészletekA Lakiteleki Önkormányzat különdíját nyerte el a XXIII. Lakiteleki Filmszemlén a Kiskunfélegyházán élő Osztró-Szász Angéla és csapata Magyar népmesék rajzfilmsorozat című alkotása.
Részletek2024. november 17-én este ért véget a jubileumi, X. Országos Rajzfilmünnep, amely az eddigilegnépszerűbb magyar kulturális fesztivállá nőtte ki magát. Az eseményen rekordszámú helyszín,összesen 300 közösségi tér, könyvtár, művelődési ház, óvoda és iskola vett részt és 1300 filmvetítéstörtént. Több tízezer látogató csatlakozott a háromnapos fesztiválhoz, amely a közösségépítést és a magyar animáció ünneplését helyezte a középpontba.
Részletek