
Új autót vehettek át a petőfiszállási polgárőrök
Új, Suzuki terepjáró segíti a jövőben a petőfiszállási polgárőrök munkáját. A jármű ünnepélyes átadását a község emlékparkjában tartották.
RészletekÚj, Suzuki terepjáró segíti a jövőben a petőfiszállási polgárőrök munkáját. A jármű ünnepélyes átadását a község emlékparkjában tartották.
Részletek1940-ben kerültek Petőfiszállás mellé, Szentkútra a pálosok. Akkor tíz év adatott itt nekik a lelki munkára, mielőtt a kommunista diktatúra miatt elhurcolták a szerzeteseket. A pálosszentkúti kolostorban a rendszerváltást követően indult újra az élet.
RészletekAugusztus 20-a államalapító Szent István király ünnepe, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. A keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Petőfiszállás is méltóképpen ünnepelte augusztus 20-át a Petőfi Emlékparkban.
RészletekPetőfiszállás önkormányzata minden évben termel zöldséget az önkormányzati konyha és szociálisan rászoruló lakosok részére. Ebben az évben nagyjából 1 hektáron gazdálkodott Fődi József és Bense Zsolt, akiknek segítségükre voltak a közfoglalkoztatottak, és így burgonyát, főzőtököt, sárgadinnyét és kanadai, sütnivaló tököt termesztettek. A zöldségtermesztést az önkormányzat a mintaprogramok keretében és saját forrásból végzi a mai termesztéshez szükséges korszerű gépi és öntözési lehetőségekkel együtt, vegyszermentesen.
RészletekRégi egyházi népénekek és népzene csendült fel Pálosszentkúton, a kegyhelyen, július 24-én. Vas László, Ónodi András Máté, a Borsa Együttes, Nemcsics Kinga, Gál János, a szentkúti szkóla és a Ritka Zenekar előadását hallhatták az érdeklődők a koncerten. Medgyesy Norbert, a PPKE docense történelmi és művészeti hátterét kommentálta az elhangzottaknak.
RészletekMintegy kétszáz vasparipán több száz motoros vett részt a tizennegyedik Keresztény Motoros Zarándoklaton Pálosszentkúton.
Részletek– A pálosok életerejének titka a hit valóságteremtő erejében gyökerezik – mondta a pálosszentkúti felújított kolostorépület és kegyhely, a kibővített zarándokház, a petőfiszállási felújított kápolna és a megépült ásványvíz-palackozó üzem átadásán a Magyar Országgyűlés elnöke Petőfiszállás-Pálosszentkúton szombaton.
RészletekPünkösdi búcsúra várta a háromnapos ünnepen az atyákat, a híveket és a fiatalokat a Magyar Pálos Rend és a Pálosszentkúti Plébánia. A húsvéti időszak zárásaként, az azt követő 50. napon az isteni Szentlélek kiáradását ünneplő Pünkösd alkalomból mintegy ezer látogató érkezett az Alföld egyik legismertebb Mária kegyhelyére.
RészletekA hagyományos pünkösdi búcsú várja a közelről és távolról érkezőket május 22-e és 24-e között Petőfiszállás-Pálosszentkúton. Az eseményre szeretettel hívják és várják a híveket, az atyákat és a fiatalokat a Magyar Pálos Rend és a Pálosszentkúti Plébánia szervezésében. A járványügyi helyzetre való tekintettel elmarad a kirakodóvásár.
RészletekFinisbe ért a petőfiszállási idősek nappali klubjának kialakítása. A Magyar Falu Program keretében elnyert 8 millió forint pályázati forrást az önkormányzat 5 millió forinttal egészítette ki saját forrásból. Így vált valóra az egykori óvoda épület átalakítása. A munkálatok befejezéseképpen Szász János polgármester és az önkormányzati képviselők a közfoglalkoztatottakkal közösen építették meg az akadálymentes járdát.
Részletek